Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Negyedik fejezet. A háborút megelőző időszak és a második világháború évei. 1930-1945
lat nagyobb összegű hitelekhez jut. Ebből a fúziós tárgyalások megindulására következtethetünk. A vállalat gazdasági eredményei: A Vagongyár gazdasági eredményei 1929—1935. között üzletév Nyereség P Veszteség P Osztalék % 1929-30 247 353 10 1930-31 207 331 71/2 1931-32 118 860 5 1932-33 22 861 1933-34 36 768 1934-35 295 979 Az 1932-33-as és az 1933-34-es üzletévek veszteségét az 1931—32. üzletévi nyereségáthozatból még fedezni tudták. Valójában azonban — ez az igazgatóság jelentéseiből világosan kitűnik — a vállalat gazdasági helyzete roszszabb volt, mint a nyilvános mérlegben feltárt kép.19 A részvénytöbbséget kezében tartó Wiener Bankverein-Creditanstalt osztrák tőkés csoport viszont a gazdasági válság folyamán olyan hatalmas veszteségeket szenvedett, hogy képtelen volt a vállalat segítségére sietni. Ezt az alkalmat használta fel a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű a Vagongyár megszerzésére. De ennek a lépésnek a harmincas évek közepén megindult háborús készülődés és a hadiipari kapacitás bővítése szempontjából is jelentősége volt. A RIMA átveszi a gyárat A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság és a Vagongyár közötti fúziót 1935. február 19-én, a vállalat Budapesten megtartott igazgatósági ülésén jelentették be. Az ülésen megjelent dr. Bíró Pál, a RIMA elnöke, és felszólalásában közölte, hogy a Vagongyár részvénytöbbségének 111 megszerzésével a RIMA célja az volt, hogy a vállalatot a felszámolástól megmentse, és esetleg más koncentrációs megoldás középpontjába helyezze.19 A RIMA — mint az osztrák-magyar vaskartell egyik jelentős vállalata - már a századforduló után fontos szerepet játszott a magyar gazdasági életben. Az első világháború után - a többi vas- és fémipari vállalathoz hasonlóan — a RIMA is súlyos helyzetbe került. Az új határ elvágta vasérctelepeitől, így az üzemek nyersanyagellátása problematikussá vált. Ezenkívül elhelyezési nehézségekkel is küzdött, hiszen a megmaradt kis országterületen a szükséglet lényegesen kisebb volt, mint a vas- és fémiparnak a korábbi területre méretezett kapacitása. A háború utáni súlyos gazdasági helyzetben állami megrendelésekre nem lehetett számítani, és a nemzetközi piacon uralkodó éles verseny miatt exportra sem volt lehetőség. Ebben a helyzetben a RIMA az üzemek leépítésének és a termelés koncentrációjának politikájához folyamodott. A vállalat csehszlovák területen levő üzemeit, a Hernádvölgyi Vasipari Rt.-t és az Unió Bádoglemezgyárat eladták, és az így szerzett tőkét, valamint az inflációs hasznot a megmaradt üzemek fejlesztésére fordították. Korszerűsítették a Borsodnádasdi Lemezgyárat, Salgótarjánban ekék gyártására rendezkedtek be, és elektromos kemencét helyeztek üzembe. Ózdon kibővítették az erőműközpontot, új Martin-kemencét állítottak fel, és új hengersorokat létesítettek. A szanálási válság okozta átmeneti megtorpanás után a RIMA újból fellendült. Javította a vállalat helyzetét, hogy 1926 őszén megalakult a nemzetközi vaskartell, amelyben a RIMA is részt vett. Ez megerősítette a RIMA uralkodó szerepét a magyar piacon, és lehetővé tette az árak emelését. 1927-ben 15 millió pengős rekonstrukciós tervet dolgoztak ki, és ennek keretében 1928-ban átépítették az egyik ózdi nagyolvasztót és kibővítették a durva- és finomhengersort. 1929-ben a vállalat különböző üzemeiben mintegy 12 000 munkás dolgozott.-0 Az 1929—1933-as gazdasági válság hatására a termelés erősen visszaesett, viszont a harmincas évek közepétől az egyre erősebben meginduló hadianyaggyártás elsősorban a vas- és fémipar — ezen belül pedig az acélgyártás — gyors fejlődését segíti elő. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű az ország vastermeléséből jóval nagyobb mértékben részesedett, mint az acéltermelésből. 1929-ben közel 300 000 tonna vas, az ország termelésének majdnem 80 %-a a RIMA tulajdonában levő ózdi kohókból került ki. Ugyanakkor viszont az ország 513 500 ton-
