Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Negyedik fejezet. A háborút megelőző időszak és a második világháború évei. 1930-1945
jövő” vagonrendeléseken dolgozott a Vagongyár. 1930 végén sikerült a vállalatnak a Nemzetközi Hálókocsi Társaság egy — noha nem nagyon jövedelmező — megrendelését is megszereznie. A válság további folyamán azonban az export is egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Az igazgatóság szerint: „Kiviteli tevékenységünkre bénítólag hatott a világszerte fennálló, nagy munkahiány által okozott, rendkívül kiélesedett verseny, de fokozták ezen nehézségeket még természetes exportpiacainkon a kiviteli és devizakorlátozások, és nem utolsósorban ezen államoknak igen lecsökkent vásárlóereje is.” Ez a megállapítás különben nemcsak a vagonépítő osztályra, hanem a gyár egyéb, exportra dolgozó osztályaira, így elsősorban a híd-, vasszerkezeti és daruosztályra is vonatkozott. A vasúti gördülőanyag eladások alakulása 1929-1934. között 1929 1930 1931 1932 1933 1934 személykocsi 0 7 25 5 0 0 teherkocsi 79 410 0 55 0 l2 Közúti járműveket kisebb magánszükségletre adtak csak el. Ezek az eladások azonban nem jelentettek munkaalkalmat, mivel a gyár raktárról szállított. A raktárkészlet csökkenésével mindenesetre közelebb jutottak az új gyártáshoz.3 A válság elején erősen lecsökkent üzleti forgalom, majd pedig az üzletkötések majdnem teljes hiánya rányomta bélyegét a vállalat gazdasági helyzetére. Az 1930—31-es üzletév elé kezdetben még „mérsékelt optimizmussal” tekintettek. Az üzletév végén azonban az igazgatóság kénytelen megállapítani, hogy ez az év a „rohamosan hanyatló gazdasági viszonyok jegyében állt”.4 A belföldi megrendelések kiesését a vállalat nem tudta exportrendelésekkel pótolni, hiszen a nemzetközi piacon is munkahiány volt. Rosszabbodott az automobilosztály üzletmenete is. A gyár híd-, vasszerkezeti osztálya egy Tisza-híd részmunkáit végezte és villamosításhoz oszlopokat szállított. Ez az osztály külföldi szállítást is bonyolított le, amelyet a gyár az üzlet kedvezőtlen volta ellenére, a foglalkoztatottság biztosítása érdekében vállalt. Az állami és magánberuházások megcsappanása érezhető volt a keskeny vágányé vasúti és a vasútiváltó-osztály üzletmenetén is. A gyár foglalkoztatottságának csökkenése és az idegen rendelések kimaradása miatt a vas- és acélöntődének is csak kevés munkája volt. Az 1930-31-es üzletév nyereséggel zárult ugyan, és a részvényeknek az erre az üzletévre vonatkozó szelvényeit hét és fél százalékkal, azaz 1 P 50 fillérrel váltották be, az igazgatóság azonban világosan kifejezésre juttatta, hogy ez az eredmény nem a lefolyt üzletév gyártási tevékenységének tudható be, hanem „oroszlánrésze van abban évtizedeken át folytatott konzervatív és előrelátó üzleti politikánknak, úgyszintén fél- és készáruink, valamint anyagaink elővigyázatos értékelésének, nemkülönben óvatos hitelezési elveinknek”.5 Óvatos gazdálkodásra utal, hogy a vállalat az 1930—31-es üzletévben olyan újabb tartalékokat képez, amelyek az előző üzletév mérlegében még nem szerepelnek. 1930—31-ben az 1 440 000 pengős tőketartalék mellett megjelenik egy 50 000 pengős „tartalékalap”. Növelik az értékcsökkenési tartalékot is. A mérlegben kimutatott tartalékokon felül a vállalat fiktív számlákon vezetett, titkos tartalékokat is képezett. A Győri Pénzügyigazgatóság 1934. szeptember 13-án megtartott könyvvizsgálatán például kimutatták, hogy a hitelezők között egy MÁV E. II. elnevezésű számlán, mint titkos tartalék, 1 200 000 pengő szerepelt.6 A válság okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására a gyár vezetői szigorú takarékossági rendszabályokat léptettek életbe. így például 1931 januárjában üzemen kívül helyezték a gyár saját erőközpontját, és a gyártelep energiaszükségletét a győri városi erőműtől szerezték be, szerződésileg biztosított áron. Tekintve a gyár igen ingadozó energiaszükségletét, ez gazdaságosabb megoldás volt, mint a saját erőtelep üzemeltetése. A munkahiány miatt munkásokat bocsátanak el, és csökkentik a tisztviselők létszámát is. A további tisztviselő-elbocsátásokat úgy igyekeznek elkerülni, hogy a megmaradt tisztviselők fizetését az állami alkalmazottakéhoz hasonlóan csökkentik. Tisztában vannak természetesen azzal, hogy ezek az intézkedések csak a gazdasági helyzet kedvező alakulásával vezethetnek eredményre.7 Az 1932. május 31-én befejeződött 1931—32-es üzletév azonban nem hozza meg a várt javulást, hiszen a válság éppen 1932 folyamán érte el mélypontját. A válság, mondja az igazgatóság jelentése, „amely minden gazdasági ágat, tehát mezőgazdaságot, ipart, 108
