Archibald, Williams: A modern technika nagy alkotásai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1912)
I. fejezet. A Niagara hasznosítása
AZ ERŐÁTVITEL hogy a gépberendezésnek úgy a vízműhöz, mint az elektromos részhez tartozó részeit jó karban tartsák, szükség esetén megjavítsák és ezenfelül ügyeljenek a telefon berregésére, mely fontos rendelkezést hozhat minden pillanatban. A generátorok által előállított villamos áramot fel lehet használni a helyszínén, de el lehet vinni távol fekvő vidékekre is. Az első esetben az áram feszültsége ugyanolyan lesz, mint a hogy a generátorokból kikerül, de a második esetben, a mikor 20 mértföldnyi távolságra Tonawandába vagy Buffalóba szolgáltatják az áramot, nem volna gazdaságos ezt a feszültséget megtartani, mert a vezető kábelek ellenállása túlságos nagy veszteséget okozna. Az áram feszültségét ekkor fölemelik — műszóval feltranszformálják — 11,000 vagy 22,000 voltra, ép úgy, mint a hogyan a vizet vagy a gázt hosszú hálózatokba magas nyomással hajtják. A mikor aztán az áram megérkezik rendeltetési helyére, akkor a magas feszültségű áramot transformátorok segélyével ismét alacsony feszültségűre alakítják és felhasználják ép úgy, mintha a Niagaratelep közvetlen közelében volnának. A vízesésből előállított erőt legelőször 1896-ban vitték nagyobb útra — Buffalóba. A kábeleket, a melyek a villamos energia továbbítására szolgáltak, erős oszlopokon elhelyezett porczellán-izolátorokhoz kötötték 10—20 méter magasságban a föld lelett, az oszlopok pedig 20—30 m. távolra állottak egymástól. Hogy se a kábeleknek, se a hatalmas gomba nagyságú izolátoroknak baja ne essék, a vízmű-társaság 19 2*
