Archibald, Williams: Korunk találmányai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapet, 1910)
A telefon
A TELEFON. A régibb keletű távbeszélő úgy van berendezve, bogy a föladó és felvevő készülék külön állanak; a faszekrényke közepén van a feladó, a telefonkagylók pedig a szekrénykén függenek, arról leakaszthatók és a fülhöz illeszthetők. A javított telefon már egyetlen mozgatható kézikészülékből áll, amelyben a fül és száj kagyló egy darabban vannak egyesítve úgy, hogy amíg az egyiket fülünkhöz illesztjük, a másikba kényelmesen belebeszélhetünk. Csak egy kis billentyűt kell megnyomnunk, hogy szükség szerint, hol az egyik, hol a másik álljon rendelkezünkre. Eleinte kissé megijedünk tőle: micsoda fortélyos gépezet lehet ebben a kis eszköz belsejében elrejtve! Pedig berendezése a lehető legegyszerűbb. A legelső — gyakorlatban használható — távbeszélőt a skót származású Graham Bell szerkesztette 1876-ban. Az ő telefonja fa- vagy csontfogantyúból állott, amelyen állandó mágnesrúd volt keresztülhúzva. A mágnes egyik vége kinyúlt a fogantyúból és finom, jól szigetelt drótból csévélt tekercset viselt. A dróttekercs két vége a fogantyún keresztülhaladva, a vonaldrótokhoz volt kapcsolva. A mágnes dróttekerccsel ellátott végének közelében volt elhelyezve a vékony, kerek vaslemez, vashártya, amely peremén köröskörül rögzítve volt. Ennek a keretéhez volt végre erősítve a száj kagyló. A hártya, ha az eszköz nincsen használatban, befelé horpadt, mivel közepét a mágnes sarka vonzza magához. Ha a száj kagylóba belebeszélünk, a hanghullámok a hártyát megrezegtetik: közepe ki- és befelé hajladozik. 53
