Archibald, Williams: Korunk találmányai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapet, 1910)
A drótnélküli távíró
A DRÓTNÉLKÜLI TÁVÍRÓ. 1896-ban jött Angolországba. Ekkor legelőször a központi postahivatal egyik szobájából, a talán 90 méter távolságra az épület födelén berendezett állomással közlekedett. Nemsokára a Salisbury Plain-en több mint 3 kilométernyi távolságot hidalt át. 1897 május havában a már említett Lavernock Point—Flatholm vonalon, (5‘5 km.) találjuk. Ezen sikert éppen nagyon kritikus időben érte el, mivelhogy, mint föntebb láttuk, ezen a vonalon Sir W. Preece éppen azelőtt rendezett volt be indukciós módszerével közlekedést. Marconinak három napon keresztül ez nem akart sikerülni s már-már úgy látszott, mintha az újabb rendszer lenne a kevésbé hasznavehető. De miután Marconi feladó eszközét a parton álló szikla tetejéről, ahol legelőször berendezte volt, levitte a tengerpartra s azután dróttal összeköté a sziklatetőn már elhelyezett pózna csúcsával, evvel a szerencsés ötlettel éppen azt érte el, amire szüksége volt, azaz elegendő sodronyhosszat a Herzhullámok gerjesztésére. Rögtön sikerült így Flatholmmal összeköttetésbe lépni s már másnap a bristoli csatorna túlsó partján álló, 14 km. távolságra fekvő Brean Downnal is. Következtek ezután: Needles hotel—Swanage___________------27 km. Salisbury—Bath_________________- ~ 544 » Francia partok—Harwich _________ — - 144 » Wight sziget—Lizardfok_______ ~~ „ 314 » Tengeren (1901) 1901 december 17-én _----560 » Angolország—Amerika ___________- 3400 » 28