Archibald, Williams: Korunk találmányai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapet, 1910)
A drótnélküli távíró
rübb alakjában nem egyéb, mint a villamos áramkörbe kapcsolt, lazán összefüggő anyagból álló vezetékdarab, amelyen keresztül az áram csak ugrásonként, haladhat át. De azt is megállapította, hogy ilyen fémrészecskékből álló mikrofón, a villamos hullám hatása után szinte megdermed, részecskéi egymásba illeszkednek, összetapadnak (latinul coháreo), míg a szénrészecskékből álló a hullám elvonulása után viszszatér előbbi laza halmazállapotához. 1891-ben a már említett párizsi Branly professzor előállított egy úgynevezett <(coháren>-t, ami a fentebbiek szerint nem egyéb, mint fémmikrofón. Öt évvel később Marconi egy kicsit megváltoztatta Branly eszközét és szabadalmat váltott saját készítmény ű koherere számára. A koherer vékony, alig 5 cm hosszú és 2—3 milliméter belső átmérőjű üvegcsövecske. Mindkét végébe drót van beillesztve és ezen drót mindkét oldalról ezüstből készült, az üvegcső belsejébe pontosan beilleszkedő bunkócskában végződik. A két kis bunkó vége között 8/iо milliméter hézag marad. Megtöltik ezt a kis űrt egy különös fémreszelék keverékkel, mely 96% nikkel, 4% ezüst s valami elenyésző csekély higanymennyiségből áll. Mielőtt beforrasztanák, a csövecskéből lehetőleg minden levegőt kiszivattyúznak. Ez az apró, fémreszelékkel töltött kézagocska csak akkor vezeti a villamosságot, ha Hertz-féle hullámok esnek reá. Máskülönben a koherer minden más gyakorlati esetben a szigetelők közé sorozható, mivel a fémrészecskék csak olyan lazán érintik egymást, A DRÓTNÉLKÜLI TÁVÍRÓ. 26