Osman Péter: Iparjogvédelmi ismeretek 12 - A technológiavásárlás néhány gyakorlati kérdéséről (1985)

A technológiai vásárlási megállapodások létrehozásának egyes gyakorlati szempontjairól

érdeke, legalábbis, ha nem csalárd szándékkal köt üzletet. Ennek megfelelően neki is arra kell törekednie, hogy a megha­tározás alapján bármikor problémamentesen meg lehessen állapí­tani, hogy mit vállalt a kérdéses ügyletben és ténylegesen mit teljesített. Tekintve azonban azt, hogy e meghatározáskidolgo­zására még a szerződés előkészítésének stádiumában kerül sor, az eladónak vigyáznia kell arra, hogy óvatlan információ szol­gáltatás révén birtokon kivül, azaz kiszolgáltatott helyzetben kerüljön. Nem kell ettől tartania akkor, ha a feltárt informá­ciók hasznosítását a hasznosítás tervezett területén érvényben lévő és az eladó javára fennálló iparjogvédelmi oltalom korlá­tozza. Ennek hiányában még a tisztességtelen versenyre vonatko­zó jogszabályokban kereshet oltalmat, azonban az ebben rejlő lehetőségek érvényesitése többnyire költséges, hosszadalmas és nemritkán bizonytalan kimenetelű eljárással jár és így nem fel­tétlenül jelent igazán megnyugtató kilátást. Azokban az esetek­ben tehát, ahol az adásvétel tárgyátjelentő technológiának nem védi minden lényeges részletét megfelelő iparjogvédelmi oltalom, az eladónak arra kell törekednie, hogy a meghatározás lehetőleg ne tárja fel a hasznosításhoz szükséges kritikus fontosságú meg­oldás elemeket. Áthidaló megoldást - bizonyos mértékig azonban inkább szükségmegoldást - jelent e tekintetben az az eljárásmóc. ahol a technológiát annak birtokosa egy titoktartási megállapodó előzetes megkötése után tárja fel az átvevő előtt olyan terje­delemben, hogy az elegendő mértékben megismerhesse azt ahhoz, hogy aktivan közreműködjék az átadásra kerülő technológiának és a teljesítés kritériumainak pontos és részletes meghatározásában A valóságban természetesen a technológia ilyeténként való feltá­rása nem csak ezt a célt szolgálja, hanem legalább annyira azt is, hogy a potenciális átvevő felmérhesse, hogy valóban megfelel e igényeinek, tudja-e majd kezelni és hasznosítani és képet al­kothasson magának arról is, hogy a technológia az ő szempontjai szerint valóban megér-e neki annyit, amennyit annak birtokosa kér, s esetleg megalapozottabb ellenajánlatot tegyen. 21

Next

/
Thumbnails
Contents