Osman Péter: Iparjogvédelmi ismeretek 12 - A technológiavásárlás néhány gyakorlati kérdéséről (1985)

A technológiai vásárlási megállapodások létrehozásának egyes gyakorlati szempontjairól

A technológiák közvetítői kereskedelmével foglalkozó cégek és intézmények tényleges potenciálját kapcsolatrendszerük, ipari hátterük határozza meg. Ez azokat a gazdálkodó egységeket, va­lamint kutató-fejlesztő intézményeket öleli fel, amelyek egy­részt az adott kereskedőház vagy technológia transzfer intézmény mögött álló, azaz rajta keresztül elérhető felvevőpiacot adják, másrészt az általa közvetített kinálat tényleges forrását jelen­tik. Az ilyen kereskedőházak vagy intézmények által felkinált technológia vásárlási vagy értékesítési lehetőségek értékelésé­hez elengedhetetlenül szükséges ismerni azok tényleges poten­ciálját, kapcsolatrendszerükből adódó lehetőségeiket és korlá­talkat, azaz végső soron' tudni azt, hogy mely szakterületeken és mely piaci területeken rendelkeznek széleskörű kapcsolatokkal, a szóbanforgó területet valóban jól reprezentáló hátérrel és hol vannak kapcsolatrendszerük fogyatékosságai. Ennek alapján lehet csak a tőlük nyert információkat megítélni aszerint, va­jon azok mérvadónak elfogadhatók-e, vagy kiegészítésre, ellen­őrzésre szorulnak. Igen jó példa erre a technológia transzfer adatbankok megítélé­sének kérdése. Ezeknek az adatbankoknak a tényleges potenciál­ját az alábbi összetevők adják:- az egy-egy területhez tartozó, az adott pillanatban tény legesen létező technológia kínálatnak milyen hányada szerepel az adatbankban, azaz a bank tartalma milyen mértékben reprezentálja a tényleges kínálatot.- az egy-egy területen tevékenykedő potenciális felhaszná­lók - potenciális vevők - milyen hányada kiséri folyama­tosnak tekinthető rendszerességgel figyelemmel az adat­bankban megjelenő kínálatot, azaz a bank állandó ügy­felei a potenciális kereslet milyen hányadát teszik ki. Nyilvánvaló, hogy e két összetevő fejezi ki azt, hogy milyen mér tékben lehet az adatbank révén egyrészt a tényleges kínálatot megismerni, másrészt a potenciális vevőkörhöz eljutni. S-

Next

/
Thumbnails
Contents