Bognár Istvánné - Takáts Endre: Iparjogvédelmi ismeretek 4 - Védjegy- és ipari mintajog, versenyjog (1980)

Versenyjog

ború után Magyarországon alapvető gazdasági és politikai vál­tozás ment végbe, a tőkés gazdasági rend helyébe lépett a szó cialista gazdálkodás. A szocialista gazdaság épitésének gond­jai és az első évtized nehézségei miatt a verseny teljesen háttérbe szorult, igy a törvény egészen a hatvanas évek végé­ig szinte nem is került alkalmazásra. A Polgári Törvénykönyv megjelenése és az azt hatályba léptető törvény ismét féléiévé nitette a versenyjog kérdéseit azzal, hogy az 1923. évi V. törvény egyes alapvető, főleg a verseny érdemi meghatározása­it tartalmazó szakaszait hatályában fenntartotta, (TYT. 1. §, 2-4. §, 6-15. §, 30, 31, 36-37« §) az elavult részeket pedig hatályon kivül helyezte. Ezzel a szabályozással egyben az is világossá vált, hogy a magyar jogrendszerben a polgári jog mellett a versenyjog a lex speciális szerepét tölti be és a verseny jogi megítélésének generális szabályait a polgári jog ban kell keresni. Ez vonatkozik különösen a versenyt tiszte­letben nem tartó személyek ellen alkalmazandó szankciókra, a kártérítésre és a többi polgári jogi intézkedésre. A mai hely zetben - és ez vonatkozik az eltelt 10-15 évre is - a oiró tehát adott esetben gyakran volt kénytelen analógiához nyúl­ni, vagy egyes joghézagokat saját bírói megállapításaival ki­tölteni. A tisztességtelen versenyről szóló törvényünk egy alapvetően fontos szempontot tartott szem előtt: a gazdasági versenyt csak a kereskedelmi tisztesség szabályainak megfele­lően szabad folytatni. Más szóval: ne ütközzék a verseny az üzleti tisztességbe. Ezt az alapelvet fejezi ki a magyar tör­vény generál klauzulája is, de egyaránt megtalálhatjuk ezt más országok hasonló tárgyú törvényeiben. Szocialista társadalmi gazdasági viszonyok között megítélésünk szerint ennél többre van szükség, a verseny eti­kai szabályozásánál nem lehet megállni csupán a versenytársak egymással szemben tanúsított magatartásának vizsgálatánál és nem elegendő csupán a versenytársainak egymással szemben 4580 111

Next

/
Thumbnails
Contents