Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

Fények a sötétség századaiban

Egyik legrégibb harang a Kolozsvár melletti legényben van, ez 1252-ben Nagyszebenben készült. Egy másik a Borsod megyei harang, Balaton községben, máig használatban van, ez 1272-ból való. A XIV. századból Gaál Konrád nevét ismerjük. Iglón dolgozott, királyi megrendelésre a visegrádi templom harangját öntötte, 1354-ben; szép munkájáért jutalmat kapott. A Gaál műhely még a XVI. században is működött, de azután megszűnt. Wertheimer János nagyszebeni mester 1417-tó'l dolgozott, a nagyszebeni egyik harang az ő munkája.

Segesvárott a templomi keresztelő' medence Jacobus fusor Campanorum (harangöntő Jakab) nevét őrzi. Bronzból való keresztelőkutak is harangöntőműhelyekből kerültek ki, amit a kutaknak a harangokéval megegyező díszítése bizonyít.

Háborúkban a harangokat minden időben leszedték, és csak nagyon kevés menekült meg. így volt ez már a török időkben, és így történt a két világháborúban is. (Ausztriában például a második világháborúban a harangok 90%-át be kellett szolgáltatni, s csupán a különleges történelmi vagy művészi értékű harangokat hagyták meg.) A régi tüzérek városok bevétele után azonnal leszerelték az ott található harangokat, sőt királyaiktól felhatalmazást kaptak, hogy előnyomulás alkalmával az útban talált harangokat leszedjék és magukkal vigyék. Ha a városok, kolostorok ragaszkodtak harangjukhoz, esetleg megelégedtek arany, vagy ezüstpénz ellenértékkel.

Rómer Flóris, a magyar tudományos régészet megalapítója fiatal éveiben országjáró útjain minden útbaejtett falusi templom tornyába felmászott, és lejegyezte a harangok feliratait, lerajzolta díszítéseiket. Nagy monográfiát szándékozott írni a magyar harangokról, sőt külön tudomány, „harangtan” kidolgozásának az előkészületeit is megtette. Sokirányú elfoglaltsága miatt azonban műve kéziratban maradt. A Nemzeti Múzeum kézirattárában van ez a munka — sok egyéb iratával együtt —, és azért érdekes, mert sokszáz, azóta hadianyaggá lett harang leírása csak itt található meg. Talán majd akad valaki, aki feldolgozza.

A világ legnagyobb harangjait Oroszországban öntötték. Borisz Godunov idejében orosz mesterek öt és fél méter átmérőjű, 35 tonna súlyú harangot öntöttek. A torony, amelybe felhúzták, leégett, s a harang lezuhant, összetörött. Alekszej Mihajlovics cár a Godunov-féle harangot újraöntette. 1654-ben már kész volt, de senki sem vállalta a toronyba való felemelést, míg 1668-ban egy fiatalember — nevét nem jegyezték fel — kilenc hónapi munkával felemelte.

Palmquist svéd utazó lerajzolta a harang beemelésének műveletét. A rajzon csigasorok láthatók, a csigákat nem emberek, hanem leereszkedő súlyok húzzák. A harang emelkedése közben gerendamáglyát raktak alá mindaddig, amíg helyére nem jutott.

1701-ben újabb tűzvészben a harangkirály ismét lezuhant. 1733—35-ben két orosz mester megöntötte most már 200 tonna súlyúra a harangot, amely „a harangok cárja” elnevezést kapta. Gödör mélyén, cölöprácsra fektetett vasrácson és gerendamáglyán állott. A gödör fölé tervezték a harangtornyot. Építkezés közben a sokféle gerendaszerkezet meggyulladt és óriási tűzvész kerekedett. Féltek a harang megolvadásától, azért állandóan vízzel locsolták. így történt, hogy óriási csattanással egy 11,5 tonna súlyú darab lerepedt róla.

87