Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
Wilars vázlatkönyvében több érdekes szerkezet rajzát láthatjuk, így túloldali ábránkon egy vízikerékkel hajtott fűrészét. Működése jobban érthető, ha az óramutató járásával ellenkező irányban 90 fokkal elforgatjuk. A víz alulcsapott vízikereket hajt meg, a fűrészt lehajlított rugalmas faág balfelé húzza. A vízikerék tengelyén ülő két keresztrúd a fűrészlap túlsó végén levő csuklós szerkezetnek ütődve jobbra rántja a fűrészt, amit azután farúd visszaránt eredeti helyébe. A fűrészelt fa „előtolása” nagy fogaskerékkel történik. Az egész rajz nem méretarányos, ha így állítanák össze a szerkezetet, meg sem mozdulna, illetve az előretoló fogaskerék akkorát taszítana a fatörzsön, hogy az egész mechanizmus összetörne. Az építész csupán saját emlékezetét támogatta a rajzzal, hogy majd otthon vagy munkahelyén hasonlót tudjon készíteni. A fűrészelt fára az építkezések során nagy szükség volt, azért annak mechanikus készítése nagy előnyt jelentett. Wilars egy másik rajzán inga alakú szerkezetre függesztett, vízszintesen mozgó fűrészt látunk. Vízi építkezések során ilyennel vágták le a feleslegessé vált cölöpöket, a víz alatt. Még századunk elején is ily módon bontották le a nagy hídépítkezések cölöpállványait. Wilars rajzai között megjelenik a perpetuum mobile, az örökmozgó is. Kocsikereket is rajzolt, de a kerékküllőket az agyhoz képest érintőlegesen rajzolta — mint a kerékpár és motorkerékpár küllőit — ellentétben a kocsikon alkalmazott sugárirányú küllőkkel. Az érintőirányú küllő nagyobb terhek hordására képes, mert itt a küllőket húzó, nem pedig nyomó erő terheli. A rajzok között többemeletes toronyszerű épület képe is látható, amelyben bonyolult csillagászati óra működik. Mozgó alakokat és sas figuráját mutatja a rajz. Egy másik rajzán a mechanikus óra talán legrégibb ábrázolását találjuk. Hengerkerékre csavart kötelet súly húz lefelé, a súly leszaladását a hengerre csavart fékezőkötél súrlódása tartja vissza. Ha már órákról esik szó, elmondjuk, hogy a homokórát középkori találmánynak tartják. Működése, szerkezete a lehető legegyszerűbb. Kétségtelen, hogy fejlett üvegfúvóművészet nélkül a homokóra sem születhetett volna meg. A 765 körül élt Luitpold nevű chartres-i szerzetesnek tulajdonítják feltalálását. Más adatok szerint csak jóval később Prospero Clementi, Michelangelo Buonarroti tanítványa találta volna fel, aki 1584-ben halt meg és a reggiói dómban temették el. Visszatérve a középkori nagy építkezésekre, még a középkor mezsgyéjén épült a hatalmas konstantinápolyi Hagia Sophia templom. 326-ban Nagy Konstantin kezdte meg az építkezést, 532-ben belháború során az épület elpusztult. 532—537 között I. Justinianus császár a tervezett eredetinél nagyobb és szebb épületet emeltetett. Négy oszlopon nyugvó óriási kupola emelkedik a város fölé. Egy lídiai építész és szobrász, Anthemiosz építtette. A milétoszi Izodorosz a 31,4 méter átmérőjű kupola súlyát különféle statikai szerkezetekkel oly egyenletesen, nagy felületen osztotta el, hogy mai statikus-mérnöknek is dicséretére válnék. 559-ben földrengés rázta meg a talajt, de a kupola nem dőlt össze, csak megrongálódott és ki tudták javítani. A bizánci időkben Konstantinápolyban több nagy templom, hatalmas várfal, csatornázás, föld alatti ciszterna, vízvezeték stb. épült. 85
