Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
nak alátámasztására. Itt szerelték fel a híres gályákat és itt készültek a keresztes vitézek nehézfegyverei. A velenceiek aranyért mindent odaadtak, szinte kapitalista hadseregszállítóknak lehet ó'ket tekinteni, akik az ellenségnek is gátlás nélkül szállították gyártmányaikat — ha jól megfizette. Hogy milyen nagy lehetett ennek a középkori üzemnek a forgalma, a megmaradt okmánytár mutatja legjobban. Több mint 300 helyiségben 14 millió aktát őriznek. А IX. századtól kezdve tárolják a dokumentumokat. Az óriási anyagnak csak egészen jelentéktelen részét dolgozták fel. Ha hozzáfognak, sok meglepő technikai részletre derül fény. Az Arzenál érdekes tengerészeti múzeumában középkori gályák felszerelési tárgyai, fegyverei láthatók. Az Arzenál üzemét —- a lőpor bevezetése óta — többször is óriási robbanások zavarták meg. 1508. március 14-én például egy lőporos láda leszegezésekor robbanás történt, ami nagy rombolást végzett, de a kárt hamarosan helyreállították és dolgoztak tovább. Az Arzenálba telepítették 1516-ban a Spanyolországból és Portugáliából menekült zsidókat. Az öntödében foglalkoztatott zsidó munkások vitték szét a gettó elnevezést, ami öntödét jelent. Az Arzenál munkásait „arzenalotti”-nak nevezték. A hadiipari munkásokat nagyon alaposan kiképezték és jól megfizették, de szabad mozgást nem engedtek nekik. Ipari és szervezési titkaikat jól megőrizték, és halálbüntetéstől, gyilkosságtól sem riadtak vissza, ha ipari titokról volt szó. Az Arzenál ma is megvan, az olasz haditengerészet egyik ipari támaszpontja. Hasonló, a középkortól napjainkig dolgozó üzem nem sok van a világon. Murano Velence egyik szigete. Az itt dolgozó üveggyárak munkásai sem költözhettek. Ha valaki megszökött, évekig üldözték, esetleg a hatodik, vagy nyolcadik határon túl érte utol a gyilkos tőrszúrás. A velencei, genuai fegyverekkel felszerelt keresztesek hadi vállalkozásai közül talán legérdekesebb az első hadjárat alatt Nikea megrohamozása volt. Egy lombardiai hadimérnök tervei alapján a sokat ostromolt erődítmény alá alagutat hajtottak. A tárót messziről vezették a falak alá. Kihajtás közben erős gerendákkal fogták fel a boltozatot, s amikor már elég nagyra nőtt az üreg, a gerendákat felgyújtották. Az ácsolatok kiégése után az üreg beomlott, a bástya összedőlt és az így keletkezett résen az ostromlók betörtek a városba. A keresztes háborúkban alkalmazott ostromtornyoknak, hajítógépeknek se szeri, se száma. A gépeket kizárólag fából építették. Ahogy a mai háborúban örül az ellenség, ha felhasználható hadianyagot zsákmányol, úgy örültek a keresztesek 1098-ban egy hegyi erődítmény elfoglalása után a nagytömegű épületfának, amiből a krónikás szerint „négy héten át készültek a gépek, vetőparittyák és faltörő kosok”. Az élet azonban a középkorban sem csupán háborúskodásból állt; a mindennapok képe is változott, alakult. A középkori ember vallásos világszemléletének és az egyház hatalmának megfelelően az élet elsősorban a kolostorok körzetében fejlődött. Itt nemcsak templomok, hanem iskolák, műhelyek is voltak. A keleti és nyugati egyház életfelfogása több tekintetben eltért egymástól. A keleti elsősorban szemlélődésre nevelte papjait, a nyugati egyházban a kolostori nevelésben az „ora et labora” — imádkozzál és dolgozzál — elve uralkodott. Ezzel a jelszóval 79
