Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
A jobbára kisipari módszerekkel, a kézimunka nagymérvű felhasználásával dolgozó autóipart Henry Ford amerikai gyáros forradalmasította. A csereszabatosság bevezetésével, a futószalag meghonosításával a kocsigyártást milliós méretekre emelte. Amerika határtalan mezőin, óriási városaiban a gépkocsi mindennapos használati eszközként jelent meg. Magyarországon az aradi Marta-gyár és a gyó'ri Vagongyár kezdett autót gyártani. A pesti autótaxik sokáig Marta-kocsik voltak. A gyó'ri Rába-tehergépkocsik polgári és katonai használatban egyaránt megállták helyüket. Az első világháború előtt és alatt Győrött személygépkocsikat is gyártottak. Elpusztíthatatlanul erős, nagy kocsik voltak. IV. Károly királynak is ilyen kocsija volt, akárhányat később autóbusszá alakítottak. A gépkocsigyártás ma milliókat foglalkoztató ipar. Segédberendezések, egyes alkatrészek gyártása általában szakosított gyárakban történik. A villamosberendezések, a rugók, a karburátor, a hajtóművek, a gumi, a hűtő stb. más és más gyárban, esetleg másik országban készül. A gépkocsiipar fontosabb újításai: a négy kerékfék, az önindító, ballongumi, telepgyújtás, hidraulikus és légfék, kormányon levő sebességváltó bevezetése. A személygépkocsik klasszikus motorja a négy- vagy olcsóbb kocsikon kétütemű dugattyús benzinmotor. Tehergépkocsikon egyre inkább a Diesel-motor terjed el, bár van személykocsi is Diesel üzemmel. A közelebbi jövő a hidraulikus sebességváltó, szervo-kormány és a légrugózás. A távolabbi jövőben a gázturbina, talán a kerekekbe épített motorokkal dolgozó villamosüzem és esetleg a kerekek nélküli „légpárnás” kocsi; míg azután a repülés rohamos fejlődése (esetleg) minden szárazföldi motoros járművet korszerűtlenné tesz. A vasparipa Ma kerékpárnak nevezzük, régebben „vasparipára” magyarosították a biciklit. Egyszerű, szerény, megbízható közlekedési eszköz, alig gondolnánk mennyi „technikai finomság” gyűjteménye egy korszerű kerékpár. Érdekesen írt róla Csopey László és Kuppis József a Természettudományi Társulat kiadásában 1889-ben megjelent Világforgalom című könyvben. „Tagadhatatlan — írják a jeles szerzők —, hogy ez a szekérmű a világforgalomban még nem játszik számbavehető szerepet: részint fiatal kora, részint az elfogultság, melyet még a felvilágosodott emberek is táplálnak iránta, legalábbis nálunk sehogy se tudják közkeletűvé tenni. Első látásra van valami szokatlan a vasparipás megjelenésében; nesztelenül rohan az úton, ahol ember részéről akadályra találni vél, egyet csenget, és azután tovább száguld. Úgy vagyunk vele, mint az elektromos vasúttal; első látásra ez is inkább nevetésre, mint bámulatra serkent. Az ember megcsóválja fejét, s mikor az elektromosság hajtotta kocsi odébb állt, hajlandó elismeréssel adózni a feltaláló eszének, de ebbe az elismerésbe némi gúnyt és nevetséget is belevegyít... A vasparipás sem maradt meg a nép találó megjegyzései-415
