Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
Nemsokára számomra is eltűnt a nap és elmondhattam, hogy számomra a nap kétszer hanyatlott le egyetlen nap alatt.” A mesterséges holdak utasai érezhették hasonlót, akik szinte óránként látták lenyugodni és felkelni a napot. Gyors egymásutánban következtek a merész utazások. Blanchard és Jeffries 1785-ben átrepülte a calais-i csatornát. Útközben ballonjuk kilyukadt, ők mindent kiszórtak, hogy levegőben maradhassanak. Léggömbjüknek szárnyakat, légcsavarokat is készítettek, ezeket is kidolbálták a ballonból, s így a repülés sikerült. Jeffries bostoni orvos volt, az amerikai szabadságharc alatt Angliába költözött és a brit csapatokban szolgált. Sokat foglalkozott meteorológiával, így fordult figyelme a léghajózás felé. Blanchard felesége volt a repülés legelső nő-áldozata. Léghajón felszállt, és tűzijátékkal kápráztatta el a várost. Sajnos a szivárgó hidrogén meggyulladt, és a vállalkozó szellemű asszony égve lezuhant. A kísérletezők hihetetlenül merészek, könnyelműek voltak. Volt olyan léghajós, aki a hidrogént forró levegővel keverte, s a rendkívül veszedelmes durranógázzal emelkedett fel. Magyarországon korán megismerkedtek a repüléssel. 1784. június 3-án Győrött bocsátottak fel először léggömböt. 1811. június 3-án pedig a Városligetben Dr. Männer orvos emelkedett fel léghajón. A magasból selyem ejtőernyővel apró állatokat engedett le. A látványosságról így számolt be az egykorú újság: „Felséges volt a látvány, mely a magasban osztályrészül jutott. Buda és Pest elragadó panorámája társul szegődött a Duna festői kanyarulataival s a holdvilág ezüstös zománcza tündéri képpé varázsolta az egészet. A magasban uralkodó ünnepies csendet csupán a léggömb lágy zizegése törte meg, a léghajós minden mozdulatát nyomon követte a gondola rezgése. Végre az éj beállta és a fokozatosan érezhető hideg arra kényszerítették a léghajóst, hogy leereszkedjék, a szelep megnyitásával.” A merész légiutas Gyöngyös közelében ért földet. Elmondotta, hogy fent olyan hideg volt, hogy amikor leszállt, a meleg levegőben úgy érezte magát, mint a fürdőben. A XIX. század nevezetes léghajóutazásai közül néhányat említsünk meg. 1862-ben drámai körülmények között zajlott le egy tudományos léghajóutazás. Coxwell és a fizikus Glaisher 9000 méter magasra emelkedett. Glaisher tudomámányos naplójában így írt: „... minden energiám a szememben összpontosult, míg a műszereket nézve meg nem győződtem hogy 11 000 méter magasra jutottam... sötétség vesz körül... ” E feljegyzést a legtöbb szakértő nem tartotta elhihetőnek, mert oxigénbelégzés nélkül ekkor már az ember elveszíti öntudatát. Bizonyosnak látszik, hogy 9000 méter magasban Coxwell felmászott a kötélzeten, és fogával húzta a szelepzsinórt, a hidegtől kezei érzéketlenné váltak. Egyébként mindkét utas holtan érkezett a földre. Tissandier és társai 1875-ben 8000 méter magasra emelkedtek, de eszméletüket veszítették. Amikor 6000 méterre süllyedtek Tissandier látta, hogy társai meghaltak. Ő maga a hallását elveszítette. 367
