Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A villamosság százada - új gépek, új energiaforrások

műhelyek tőkeérdekeltsége küzdött a dinamóelektromos-gépek bevezetése ellen. Ez is egyik oka volt később a dinamókkal szemben megnyilvánuló kezdeti ellenszenvnek. A mágneselektromos-gépek teljesítményének határt szabott a mágnesek korlátolt mágneses ereje, gyengülése. Időnkint a patkókat újra kellett mágnesezni.

Ezen töprengett budapesti laboratóriumában Jedlik Ányos is, és kutatásai során olyan irányban indult el, ami ugyan számára nem hozott sem pénzt, sem dicsőséget, de olyan szerkezetet talált fel, amihez száz év múlva fordult vissza a XX. század atomipara.

Arago francia fizikus nyomán indult el, aki 1824-ben kísérletei során észrevette, hogy ha mágnestű fölött rézlap van, a tű lengései gyorsan csillapodnak, a tű megnyugszik. Azt is megfigyelte, hogy ha a mágnestű alatt vagy felett a rézlapot forgatja, a tű is forogni kezd, ha nem is olyan gyorsan, mint a rézlemez. A jelenséget „forgási delejességnek” nevezték.

Faraday 1831-ben mágnespatkó sarkai között kerek rézlemezt pörgetett s úgy találta, hogy a rézkorong tengelye és pereme között villamosáram folyik. Azt is észrevette, hogy ha a sebesen forgó rézkorong peremét mágnespatkó szárai közé helyezi, a korong lefékeződik. A jelenség törvényszerűségét 1834-ben Lenz pétervári egyetemi tanár állapította meg. A korongban jelentkező áramlást Lenz örvényáramnak nevezte el. Később Foucault francia fizikus behatóan tanulmányozta e jelenséget, azért róla Foucault-áramnak is nevezik.

Alliance-féle mágneselektromos-gép világítótoronyban. Egykorú fénykép

335