Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A villamosság százada - a világítás története
Miután bebizonyosodott, hogy az izzólámpa valóban az új, modern idó'k lámpája, az ipari országokban megindult az izzólámpagyártás. A lámpaburákat kezdetben egyedi munkával üvegfúvók készítették, s kézi mozgatású higanyos légszivattyúval légtelenítették. A légritkított lámpák hangos durranással törtek el, nem voltak egészen veszélytelenek. Üvegburájukon csúcs jelezte a forrasztás helyét. Magyarországon is több gyár kezdte meg külföldi tökével a lámpagyártást, és a gyártás gépesítésével hamarosan világhírre tettek szert. Késó'bb a szénszálak helyébe a wolframszál lépett. A gáztöltésű lámpákat, a vákuumlámpák helyett, 1913 óta gyártják. A fémszál és szénszál magas hőmérsékleten állandóan párolog és a gőz lecsapódik az üvegre, elhomályosítja, fénytelenné teszi. A gáztöltés gázmolekuláiba ütköző fématomok nem tudnak az üvegre kiválni, a lámpa fénygazdagabb lesz, mert magasabb hőmérsékleten lehet a fémszálat izzítani. Az elmondottakból következik, hogy az izzólámpában az elektromos energiának csak kis része alakul fénnyé, a legtöbb hőfejlesztésre fordítódik, azért nem gazdaságos. 1958 óta a xenonlámpák is használatosak, egyelőre csak igen nagy fényerejű utcai és vetítőgép lámpákban alkalmazzák. A kriptonégőt nálunk kezdték gyártani, ugyancsak gáztöltésű lámpa. A jól ismert fénycsövekben ritkított nemesgáz atomjai „gerjesztett” állapotban A bécsi villanytelep Ganz generátorokkal. 1891—1900 328
