Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A tizenhetedik század
Az androidokban a felső és alsó test, a karok, fej stb. egy-egy szerkezetcsoportot alkotott és egy központi relé kapcsolta be megadott „programozott” sorrendben. A régi automatákat súly, vagy rugó motor hajtotta, esetleg kézikerékkel működtették. Az automatakészítők műhelyeiben a finommechanika szinte valószínűtlenül szép szerkezeteket produkált. Nézzünk meg például egy tizennyolcadik századbeli zenélő zsebórát. Elámulunk az alkatrészek finom kidolgozásán, az óramű szövevényes szerkezetén, alig tudjuk elhinni, hogy két évszázad telt el azóta, hogy a mester kezéből kiadta. Zenélő automaták Az automaták nagy családjába tartoznak a zenélő gépek. Ezek is figyelemre méltó emlékei a technika történetének; évszázadok óta fejlődnek, s hozzájárultak, hogy a gépzene korunkban hihetetlen népszerűséget ért el, a mikrobarázdás stereolemezek, a magnószalag stb. révén. Hangszeren nem tud mindenki játszani, de zenét hallgatni majdnem mindenki szeret, ki ilyent, ki olyant. Egy muzsikus azonban egyszerre csak egy hangszeren tud játszani, és ha a hallgatóság zenekart szeretne hallani, vagy olyan hangszert, amelyen senki sem tud a társaságban játszani, a zenekedvelőket a gépzene segiti ki. Amíg a hangszereket művészek és kevésbé művészek kezelik, a gépzene bárki által megszólaltatható s legyen az tánczene, vagy operaária, bizonyosak lehetünk, hogy lemezről a legjobb felvételt kapjuk. Esetleg jobbat, mint amit az operában hallanánk, hiszen a felvételt javíthatják, újra énekeltethetik stb. A régi és mai zenélőgépek között igen nagy különbség van. A magno, lemez-Zenélőszekrény (Prága, Technikai Múzeum ) 204
