Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Hogyan kezdődött?
egyes aknák között közlekedő folyosókat vágtak. Hogy ez a művelet milyen veszélyt jelentett, nem nehéz elképzelni. Angliai bányákban már föld alatti üregeket is vájtak. Beomlás ellen oszlopszerűen meghagyott — „szálban álló” — biztonsági lábakkal védekeztek. Ezt a módszert kőbányákban ma is alkalmazzák. A Sopron melletti fertőrákosi legújabbkori kőfejtőben például az ilyen biztosításnak érdekes emlékei láthatók. A kőkori bányász a csontszerszámmal egyidejűleg fára, csontra kötözött kőszilánkkal is dolgozott, így nagyobbat tudott ütni, jobban ki tudta hasogatni a kőzetet. Nálunk Sümeg közelében a Mogyorósdombon ötezer éves kovakőbányászat nyomait találták meg. A régészek kétévi feltárómunkával, hat vágatban, mintegy 170 szarvasagancs szerszámtöredéket találtak. A kibányászott kőzettörmeléket bőrvedrekben, szíjakkal vontatták fel; a bányászok gerendákon másztak le s fel, melyekből lassanként kialakult a létra. Hogy micsoda technikai „vívmány” lehetett a létra, csak az tudja, aki már próbált póznára mászni. A legrégibb bányaszerencsétlenség emlékét az ugyancsak belgiumi Obourgban levő bányában találták meg. Omlás temette maga alá a bányászt, akinek csontvázát megtalálták. Még holtában is szorongatta szarvasagancs csákányát. Az észak-amerikai Kentucky államban levő híres Mammuth-barlangban századunk harmincas éveiben két barlangkutató ősi, mumifikálódott indián gipszbányász holttestét találta meg. Rászakadt kő nyomta agyon, és a száraz levegőben teste mumifikálódott. Mellette hevertek szerszámai, a gipszporban felfedezték lábanyomát, s a fát, amivel ki akarta égetni a gipsz-sziklát. A régi bányaszerencsétlenségeknek számos emlékét megtalálták. A modern idők szerencsétlenségei a régiektől minden bizonnyal abban is különböznek, hogy több áldozatot követelnek. A technika fejlődésének ára van. A kibányászott kovakővel a bányászok kereskedtek. A magyarországi Borsod megyei kovakőszerszámok például eljutottak Európa távoli részeibe, egészen az Ibériai-félszigetig, Spanyolországba, ahol azután évezredek múlva megtalálták a borsodi kőpengéket. A kovakövet tengeren is szállították. A Lipari-szigeteken (Földközi-tenger) gyűjtött vulkáni obszidiánt Itáliába, Máltába, Szicíliába vitték. A kőszerszámok korát az ősrégészet ,,neolitikum”-nak nevezi. E kort elsősorban az ember kézműves munkái jellemzik. A régészek a lelőhelyek értékes és érdekes, 16
