Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Hogyan kezdődött?
csak nagy szerepet játszottak, de ezek nem tanulmányozhatók, mert elpusztultak, míg a kő megmaradt. Időszámításunk előtt 12 000—7000 esztendővel már a nyíl és íj is megjelent, és i. e. 6—2000 évvel finoman megmunkált, csiszolt kések, fejszék, sarlók tűntek fel — a fémszerszámokkal egy időben. Az ősrégészek „csiszolatlan” és „csiszolt” kőkorról is szoktak beszélni. A csiszolt kőkorból való balták alakja szinte pontosan egyezik a korai vasfej szék alakjával. Ilyen ősi kőszerszámokat gyakran találnak régi házak falában. „Rontás ellen” falazták be, varázserejű „mennykő”-nek nézték őket. Az első tűzhely nyomokat Kínában találták meg, az időszámítás előtti 350 000 évből. Az ősrégészek ezt a tűzgyújtó embert Sinanthropuspekiniensisnek nevezték, mert nyomait Peking közelében találták meg. Hogy valóban mikor gyújtott az ember először tüzet, nem tudni. A Heidelberg közelében levő Neandervölgyről „neandervölgyi ember”-nek nevezett ősünk már tűznél melengette fagyos tagjait. Az üvegkemény kovakő puhább kőhöz vagy vasdarabhoz ütve szikrát hány. Ezt a tulajdonságát nemcsak a kőkori ember használta fel, még a huszadik század első felében — Európában is — gyújtottak ilyen módon. A kovakő angolul „flint”, a XVII—XVIII. század kovakőzávárzatú fegyvereiben ismét fontos felhasználásra került. Napóleon háborúiban ilyen puskákkal, pisztolyokkal harcoltak; még az 1848—49-es magyar szabadságharcban is használták a kovaköves puskákat. A magyar nyelvben a „flinta” őrzi emlékét. A tűz ellenség és barát egyszerre. Az erdő vagy füves pusztaság, bozótvidék égése a családra, hordára katasztrofális lehetett, de a tűz meleget ad és — ami nagyon fontos — „kulturáltabbá” tette a táplálkozást. A technikai múlt kutatója szívesen beszél az emberiség életének három, végtelenül fontos felvonásáról, a három tűzgyújtásról. Az első tűzgyújtást az ősember végezte, amikor felfedezte, hogy egyes anyagok, száraz moha stb. lángra lobbanthatók, nem kell megvárni a villámcsapást, vagy a kiömlő, izzó lávafolyamot. Ettől kezdve megváltozott az emberi táplálkozás, a húst már nem kellett nyersen szétmarcangolni és a gabonát fogakkal szétőrölni, hanem megpörkölhették, majd — ki tudja hány tízezer, vagy százezer évnyi lassú fejlődés után — a konyhaművészet a hús sütésével, tészták és kenyér készítésével elindulhatott hosszú útjára. A második tűzgyújtás az ősgőzgépek megindulásakor a XVIII. század elején történt, míg a harmadik tűzgyújtás korunkban megy végbe, Fermi első atomreaktorának megindulása jelzi a korszak kezdetét. Az ősi tűzgyújtás számos módját ismerjük. A kovakővel csiholt szikrával meggyújtott tapló szinte napjainkig használatos. A súrlódással keltett meleget nemcsak az ősember, hanem a mai természeti népek is felhasználják tűzgyújtásra. Két fadarab emberi erővel összedörzsölve sohasem ad tüzet. Oly kevés meleget lehet ily módon fejleszteni, hogy attól a mégoly száraz fa sem kap lángra. A tűzkészítéshez különféle gyorsan pergő készülékeket használtak és használnak. Az eszkimók ma is használnak tűzgyújtásra pergőfúróhoz hasonló szerszámot. Ugyanezzel lyukat is tudnak fúrni csontba, kőbe. Bizonyára hamarosan észrevették, hogy a tűzben felhevült kődarab vízzel leöntve 14
