Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fizikusok - feltalálók
gó rudak, kerekek, fogaslécek stb. helyett áramkörök, tranzisztorok, elektroncsövek dolgoznak. Az elektronikus számológépek az intézetek, laboratóriumok, gyárak nélkülözhetetlen eszközei. Az első' nagyteljesítményű számológépben még több mint tízezer rádiócső dolgozott, a mai tranzisztoros elektronikus számológép íróasztalnagyságú, sőt még kisebbek is vannak; ahogy a méretük csökken, úgy növekszik a teljesítményük. Az elektronikus ipar erőteljes fejlődése során pár éven belül bizonyára megjelenik az írógép nagyságú asztali elektronikus számológép is. Megmérik a levegő súlyát A préslégszerszámok, szivattyúk és még sok más technikai berendezés sűrített levegővel működik. Az első szerkezet, gép, mondhatnánk „komplex” készülék, ami a kutatók laboratóriumában megjelent, ugyancsak a légnyomás kísérleti tanulmányozására szolgált. Levegőt ritkított, olyan műveletet végzett, amit azelőtt nem ismertek. Az első laboratóriumi gép a légszivattyú volt. Persze a görög technikusok, a római mérnökök, a középkori építészek jól ismerték a szivattyút, lopót, tűzoltófecskendőt, de sejtelmük sem volt, milyen jelenség alapján működnek, tisztán gyakorlati tapasztalatok alapján építették az ilyen szerkezeteket. A szivattyúról a régiek azt gondolták, hogy a víz azért megy fel a szivattyú szívócsövében, mert a „természet fél az ürességtől”, betölteni igyekszik az űrt, a víz a dugattyú alatti űrbe nyomul, hogy azt kitöltse. Horror гасшпак, „űrfélelemnek” nevezték ezt a vélt természeti erőt. Ma úgy ítélnénk meg az ilyen feltevést, hogy „idealista elképzelés”, mert olyan tulajdonságot tételez fel az anyagról, amilyen nincs neki, „szándékot”, „tudatosságot” magyaráz anyag esetében, amiről szó sem lehet. Az is képtelenség, hogy „távolhatás” történjék anélkül, hogy az erőt valami közvetítené. A XVII. században azonban még nem így gondolkodtak. S még Galilei is azzal magyarázta a rudak, kötelek szakítószilárdságát, hogy az anyag részecskéit az űrfélelem tartja össze, mert szakadáskor üresség képződnék az anyag részei között, amit a természet nem tűr meg — egy bizonyos mértékig. Galilei a „félelem” mértékét megpróbálta meghatározni. Jól záró hengerbe illeszkedő dugattyúra súlyokat akasztott és megfigyelte, mekkora súly tudja lehúzni a dugattyút. Galilei gyanakodott, sejtette, hogy a levegőnek súlya van, de a vízzel telt és kiürített palackok súlyának mérésével nem sikerült kimutatnia. Mielőtt tovább mennénk, kissé elvontnak látszó kérdést vessünk fel. Létezhet-e üres tér. Más szóval ki lehet-e szivattyúzni minden levegőt valamely tartályból? Mai tudásunk szerint teljesen üres tér nem létezhet, még légüres teret sem tudunk előállítani, legfeljebb megközelíteni. A levegőmolekulák állandó mozgása miatt csak úgy lehetne abszolút légtelen teret teremteni, ha az abszolút nulla fokot elérhetnénk. Ekkor a gázmolekulák mozgása megszűnne. Ez —273,2 Celsius foknak felel meg; elérni azonban a fizika kérlelhetetlen törvénye — termodinamika harmadik főtétele — értelmében nem lehet. így azután abszolút üres — légüres — teret ezért sem tudunk produkálni. 165
