Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Hogyan kezdődött?
A szigetlakok Heyerdahl kérésére az egyik ledőlt szobrot emelőrudakkal, kötelekkel megmozdították, s a sok tonnás kőalkotmány alá rakott apró kődarabokkal lassan-lassan, centiméterről centiméterre tizennyolc nap alatt helyére állították az óriást. Ide sem kellett varázslat. Hogyan mozgatták a régi művészek alkotásaikat? Száznyolcvan bennszülött vastag kötelekkel a füves lejtőn oly gyorsan húzta a heverő szobrot, mintha üres szappanosládát vonszoltak volna. Pedig még görgőket sem raktak alája, s bizonyos, hogy görgőkkel még nagyobb terheket is lehet emberi erővel mozgatni. A kutatók megvizsgálták több, tengerbe vezető út maradványát; ezekről sokáig azt hitték, régi elsüllyedt kontinens országútjai, amelyek a sziget kimagasló hegycsúcsán levő szentélyben végződtek, talán a legendás Mu birodalom szent útjai voltak. Heyerdahl búvárai megvizsgálták az utak folytatását és kiderült, az utak már a sekély parti vízben véget érnek, mert csupán arra szolgáltak, hogy tutajokra emelhessék a szobrokat, hogy a sziget távolabbi részei felé szállíthassák. A Húsvét-sziget nagy szobrait tehát kőkori ember készítette, szállította. A kőkor emberének is voltak technikai ismeretei, a saját céljainak, igényeinek megfelelő kultúrát fejlesztett ki, amelyet érdekes és érdemes tanulmányozni. Tulajdonképpen helyesebb lenne kőkorszak helyett fakorszakról szólni, hiszen a fegyverek, szerszámok, használati eszközök, házak, járművek legfőbb építőanyaga a fa volt, amit esetleg hánccsal kötöztek össze, míg kőből csupán a megmunkálásra szolgáló vágó, faragó, forgácsoló szerszámok készültek. Kalapács, verősúlyok, emelődorong éppúgy fából készült, mint a tutaj, vagy a kerítés. Ha tehát a kőkor emberének műszaki készségét tanulmányozzuk, megállapíthatjuk, hogy technikáról tulajdonképpen csak azóta beszélhetünk, amióta az ember foga, körme, izomereje helyett szerszámot, fegyvert kezdett használni. A nagy ókori bölcselő, Arisztotelész ezt úgy fejezte ki, hogy „az ember a természet hiányosságainak pótlására feltalálta a technikát”. A XIX. század egyik legnagyobb gondolkodója, Marx Károly mondotta: az egyes gazdasági korokat nem az különbözteti meg, hogy mit, hanem az, hogyan, mivel termelnek. Eszerint helyes kőkorszakról beszélnünk. Az embernek mindenekelőtt az anyagot kellett meghódítania, hogy szerszámot, használati cikket, fegyvert, ruházatot készíthessen belőle. Az anyagot azzal hódítja meg, hogy megmunkálja. A megmunkálóeszközök anyaga a kő, réz, bronz, vas. 1836-ban egy svéd régész, Christian Jörgensen indítványozta először, hogy az írott történelem előtti kort kő-bronz-vaskorszakra osszák. Az ilyen megfogalmazás azonban nem egészen helyes, már csak azért sem, mert földrajzilag elkülönülve egyidejűleg több korszak, több anyag is szerepelhet. Nyugat-Európa őstölgyeseiben még kőfejszékkel verték be egymás és a barlangi medvék fejét az őslakók, amikor Mezopotámiában már öntözéses mezőgazdaság, városi kultúra virágzott, és a kézművesek műhelyeikben tömegben készítették a fémből való ékszereket, lándzsahegyeket, szerszámokat. Talán ne is menjünk oly messzire. Napjainkban, Ausztrália egyes vidékein még kőkorszakukat élő bennszülött törzsek nézik közönyösen a felettük elszálló repülőgépeket. 12
