Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Jószerencsét!
A bányászok Agricola könyveinek illusztrációin mindig hegyes süveget hordanak, hogy fejüket a mennyezethez ütve meg ne sérüljenek. Frakkszerű kabátjuk hátsó részén „farbőr” fityeg. Bőrből készült kötényszerű — de hátul viselt — ruhadarab, arra szolgált, hogy ha lejtős gerendákon lecsúsztak, fel ne sértsék magukat, így gyorsították a lejutást. A gmundeni sóbányákban ma is csúszópályákon közlekednek lefelé, és a látogatók is csoportosan összefogózva nagy derültség közepette csúsznak le a lejtaknákban. A De re metallica harmadik fejezetében szép metszetek mutatják, hogyan helyezkedik el az érctelér a hegy belsejében. A mai geológiai szelvényektől persze eltér az ábrázolás módja, de szemléletességben nem marad el a modern ábrázolás mögött. Ugyanitt a szélrózsa — iránytű — leírását is megtaláljuk. Több szép régi bányászati iránytűn az Állatöv jegyeit is feltüntették, sokan hitték, hogy egyes ércek jelenléte bizonyos csillagállásokkal függ össze. így az aranyé a Nap, ezüsté a Hold járásával kapcsolatos. A bányászati kutatásban a horoszkóp is helyet kapott. Az ötödik könyvben bemutatja az aknák és tárók, vízszintes vagy lejtős vágatok, bányafolyosók helyzetét, egymáshoz való fekvését, az aknamélyítő vájár munkáját, és hogyan hajtják előre a vágatot, szállítják a bányaterméket. Az ötödik könyv a tűzzel való repesztés módját mutatja be. Látjuk, miként lángolnak a máglyarakások, hogyan megy a bányász kifelé, miközben fejét fogja, így érzékelteti hogy mérges gázok keletkeznek; a tűzvetés alatt embernek a munkahelyen nem szabad közel tartózkodni. A kép felső részén bányaács dolgozik, mellette az aknából füst száll fel. Ugyanez a fejezet tárgyalja az aknák és tárók biztosításának módszerét, is. A vágatokban oldalt ajtókat látunk, ezek szolgálják a légvezetést. Légajtóknak nevezik az ilyen mindkét irányban nyíló ajtókat. Ma is használatosak. A föld alatti vágatok kitűzését ugyancsak érdekes, jól érthető kép mutatja. A régi görög és római mérnökök is bizonyára így dolgoztak, amikor a tárókat hajtották és egyidejűleg a táróra aknát mélyítettek. Mire a táró az akna vonalába ért, találkoztak. A kitűzés úgy történt, hogy az akna fölé vízszintes dorongra függőónt kötöttek; az aknában függő zsinór végéhez újabb zsinórt kötöttek s másik végét az aknabejárathoz húzták és egy újabb — az ábrán nem látható zsinórral irányították a táró hajtását. A hatodik könyvben kalapácsok, csákányok, feszítőrudak, lapátok, fa- és bőrvödrök, talicskák, apró kerekeken gördülő csillék, teknők, hengerkerekek, lójárgányok, ércszállító szánok, sőt hátukon érccel rakott zsákokat cipelő kutyák rajza látható. Ez a fejezet tárgyalja a bányák víztelenítését is. Pompás rajzok mutatják be a paternoster rendszerű vízemelést. Körbenfutó láncon, mint a szerzetes olvasóján a szemek, mozognak a vödrök. Alul megmerülnek s felül kiöntik a bányavizet. Kézzel, vagy lovakkal, esetleg vízikerékkel hajtják. Ugyanitt taposókerékkel működő vízemelő mechanizmus rajza is látható. A szivattyúk készítése pontos munkát kívánt. Agricola bemutatja a csövek fúrását s a szivattyúk hajtását. Az egyik képen lendítőkerék helyett keresztberakott két rúd, végén ólomgolyókkal képezi a lendítő tömeget s biztosítja az egyenletes 144
