Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Jószerencsét!
kát folytatott, lerajzolta a bányák berendezését s műkedvelése hamarosan szenvedéllyé érett. Elolvasta régibb írók műveit s úgy találta, hogy az ó' tapasztalatai nem mindig egyeznek a tekintélyek állításaival. Tanulmányairól 1527-ben könyvet írt, mely 1530-ban a baseli Frobenius nyomdában látott napvilágot, Bermannus sive de re metallicae dialogus címen. Bermannus nem költött személy; Agricola barátja volt, a kohóüzemben írnokként dolgozott s Bermann volt a neve. A Bermannus-könyv ismertté tette nevét. Három évi joachimstahli tartózkodása utánChemnitzbe települt, ahol városi fó'orvosi állást kapott. Orvosi hivatása mellett hivatásos városi történetíró, és egy ideig polgármester is volt. Chemnitzben írta világhírű művét a De re metallicát, melynek alcíme: „Tizenkét könyv a bányászatról és kohászatról.” A munka húsz évi adatgyűjtéssel, utánjárással, írással készült. 502 ívoldala van, 273 remekbevésett fametszettel. A rajzokat Agricola utasításai alapján készítették. A könyvet 1550-ben fejezte be, de maga már nem vehette kezébe, 1555-ben meghalt s a könyv 1556-ban jelent meg. Munkás életében bajban, nehézségben bőven volt része. A reformáció harcai közepébe került, állását el kellett hagynia, amikor meghalt titokban temették el. Sok műve kéziratban maradt, ezeket most adják ki. Mondanivalóit a következőképpen vezeti be. „Minthogy a bányászatról kimerítően még egy szerző sem írt, azért én 12 könyvben foglalkozom vele. Az elsőben elmondom, amit ez ellen a művészet ellen ellenségei felhoznak. A másodikban arról van szó, milyennek kell a bányásznak lenni; a harmadikban a bányajáratokkal és aknákkal, azok készítésével foglalkozom, a negyedikben arról szólok, a bányatisztek és tisztviselők miként határozzák meg a járatok lejtését. Az ötödik könyv a bányaméréstant tárgyalja, hatodikban a bányászszerszámokról, csőfúrásról, kocsikról, gépekről van szó. A hetedikben az ércek megvizsgálását tárgyalom, a nyolcadikban elmondom az ércek mosásának mesterségét. A kilencedik könyv a kohászatot ismerteti. A tizedik az ezüstről, aranyról, ólomról szól és arról, hogyan lehet ezektől az ezüstöt elválasztani. A tizenegyedik fejezet elmondja, miként válik el a réz az ezüsttől. A tizenkettedikben előírásokat közlök a só, nátron, timsó, vitriol, kén, földiviasz és üveg elkészítéséről.” Páratlanul érdekesek és szépek a rajzai. A szerkezeteket úgy mutatja be, ahogy azok felállítási helyükön, működésükben láthatók. A képeken alakok is szerepelnek, egyrészt a méretarányok szemléltetésére, másrészt a működés jobb megértésére. A szerkezetek szétszedett darabjai a földön egymás mellett hevernek, látszólagos rendetlenségben, úgy, hogy azokat ügyes mester nehézség nélkül mintának veheti. A De re metallica végiglapozása páratlan technikatörténeti élményt nyújt. A második könyvben (fejezetben) például a bányászati kutatásról szólva, szép rajzot látunk. Bányászok kutatógödröket ásnak, s vizsgálják a feltárt kőzetdarabokat. A kor szellemének megfelelően a képen megjelenik a varázsvesszős kutató. Y-alakú, kétágú vesszőt tart kezében, és a terepen végighaladva várja, mikor hajlik le kezében a vessző. A varázsvesszőről pszichológusok, geológusok sokat vitatkoztak; arról, hogy csalás, tévedés, öncsalás vagy különleges idegállapot magyarázza-e a varázsvesszősök esetleges sikerét, vagy sikertelenségét. Ma általában csalásnak minősítik. 142
