Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

I. rész. A címer

ban, több sisakot is helyezett rá. A páros számban elhelyezett sisakok ilyenkor általában egymás felé fordultak, a páratlan számúak pajzsra helyezésekor a középső szembenézett. A késői heraldika korában történtek kísérletek a sisakok rangjelölőként való felhasználására is. Olyan felfogás is felbukkant, hogy a pántos, illetve a rostélyos sisak kizárólag a („tornaképes”) nemességet illeti meg, a polgároknak „csak” csöbörsisak jár. A XVIII -XIX. században a bécsi udvar heraldikai szabályzatai a nemeseknek egy, a lovagoknak kettő, a báróknak három sisakot engedélyeztek.

A sisakhoz rendszerint csavarokkal odaerősített sisakdíszek, különböző plasztikus heraldikai tárgyak (szarv, szárny, toll, zászló, virágok, gallyak, emberi és állati alakok, illetve ezek testrészei stb.) járulnak. Igen gyakran a címerpajzs címerképét vagy annak egy részét ábrázolták (94., 39. ábra), máskor attól némileg eltérő, de vele logikai kapcsolatban álló sisakdíszt választottak (30. ábra). Áz is előfordulhatott, hogy a sisakdísz a pajzs címerképétől, heroldalakjától teljesen függetlenült (12. ábra). A sisakdíszt a sisakhoz erősítő csavarok elrejtésére szolgált a különböző színű szövetdarabokból font tekercs (39. ábra), a többnyire ötlombú (levelű) sisakkorona (35. ábra), sőt a sisaktakaró is betölthetett ilyen szerepet. Ez utóbbi az élő heraldika korában többnyire ráncokba szedve, a pajzs körül lobogó kendőként szerepel (31. ábra). Később egyre inkább bevagdalt, olykor már szinte szalag- vagy levél46