Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

I. rész. A címer

tátott, nyelvét kiölti, teste sovány, farka bojtos, felfelé kunko­­rodik. A címerrajzolók díszítő kedvének köszönhetően, már az élő heraldika korában előfordult, hogy az oroszlánt kettős farokkal ábrázolták (pl. Csehország címerében). Ma is kétfar­­kú oroszlán látható Békéscsaba címerében (92. ábra), arany oroszlán Cegléd régi címerképét őrző arany rámájú pajzsán (34. ábra). Olykor az oroszlán bal felé is ágaskodhat (58. áb­ra). A lépő és a szembenéző oroszlánt a hanyatló heraldika korában leopárdnak is nevezték. (Az élő heraldika a termé­szethű leopárdot nevezte így!) Egészen szokatlan az oroszlán helyzete Váradi (Kalmár) János 1669-ben kapott címerében: fájdalmas tekintettel hátranéz, jobb mellső lába karmával a fejét vakarja (35. ábra). Mivel az itt ábrázolt címerképen az oroszlán magatartása a vitézség, bátorság helyett a gyávasá­got, a kudarcot jeleníti meg, régebbi heraldikai íróink a Vára­­di-címert tréfás címernek nevezték el. A sas mint ragadozó madár szintén igen kedvelt képe a régi heraldikának. Valószínűleg a szimmetriára törekvés eredmé­nyeként vált kétfejűvé. Az ókori ábrázolásokon is népszerű ál­lat a középkorban a német-római királyok, illetve (többnyire kétfejű változatban) a császárok jelvénye lett. Mindkét formá­ját számos uralkodóház felvette a címerébe, s ma is több or­szág államcímerén látható. Egyfejű sas látható a német-római királyok régi koronázó városa, Aachen címerében is (36. áb­ra). Minthogy a sas több osztrák tartomány pajzsán szerepelt, s a Habsburg-uralkodók hazánk címerét ezekéivel egyesítve használták (s többnyire német-római császárok is voltak), a sas Mohácstól kezdve 1918-ig végigkíséri a magyar címer tör­ténetét is. A madarak királyát ritkán ábrázolták természetes formában. (Ilyen kivétel Nagymartoni Pál országbíró pecsét­jén - 8. ábra.) A „tipikus” sas sokkal inkább stilizált formájú: felröppenő helyzetben látjuk, fejét oldalra fordítja, karmait szétterpeszti, szárnyát kiterjeszti (36. ábra). A két nagy ragadozón, az oroszlánon és a sason kívül az állatvilág csaknem minden tagja előfordulhat címerképként. Kecskemét kecskéje (89. ábra) olyan típusú címerkép, amely összefüggésben van a tulajdonos (jelen esetben a város) ne­vével, azt mintegy elbeszéli. Ezért beszélő vagy névcímernek mondjuk. A különböző állatok igen alkalmasak voltak arra, hogy beszélő címerképekké váljanak, gondoljunk Berlin vagy Bern cimerpajzsának a medvéjére. (Németül a medve: Bär). 36

Next

/
Thumbnails
Contents