Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

I. rész. A címer

pajzsderék vagy a pajzs pólyahelye; a 7., 8., 9. idomok a pajzstalp (pajzsláb). Az 1., 4., 7. a pajzs jobb oldala; a 2., 5., 8. a pajzs cölöphelye; a 3., 6., 9. a pajzs bal oldala. Az 1. a pajzsfő eleje; a 2. a pajzs fő közepe (díszhely); a 3. a pajzsfő hátsó része; a 4. a pajzsderék eleje; az 5. a pajzsderék közepe (boglárhely) ; a 6. a pajzsderék bal oldala; a 7. a pajzs­talp eleje; a 8. a pajzstalp közepe; a 9. a pajzstalp hátsó része. A pajzsnak a címerábrázolás befogadására szolgáló felülete a pajzsmező (mező). Ha csak egyszínű, anélkül, hogy fel lenne osztva vagy címeralak fordulna elő benne, tarpajzsról beszé­lünk. A címerhasználat korai időszakában a pajzsra kerülő ábrázolásokat általában vászon, prém vagy szövetbevonattal alakították ki, fémlemezekkel erősítették meg, esetleg termé­szetes tárgyakat szögeztek a pajzsra. Később a pajzsot befes­tették. A pajzson vörös, kék, zöld és fekete szín, valamint két fém, az arany és az ezüst fordul elő. (Az aranyat sárgával, az ezüstöt fehérrel is lehet ábrázolni.) Ezeken kívül a heraldikai díszeknél a bíbort is alkalmazták. A többi színt a klasszikus heraldika nem ismerte, helyette mindig a legközelebbi heraldi­kai színt vagy fémet alkalmazta. (így lett az oroszlán arany vagy vörös.) Később ez a szigor enyhült, más színek is megje­lentek, a barna, a narancsszín, a főleg az emberi test ábrázolá­sára használt „természetes szín", de a heraldika később is „el­lenségesen” viszonyult ezekhez, s a címerleírásokban nem em­lítette meg őket. A heraldikai színek ábrázolására csak egyfé­le, keveretlen színeket szabad használni. Nincs tehát különfé­leképpen árnyalt kék vagy vörös, csak egyfajta kék vagy vörös van. A szabály szerint szinre szín vagy fémre fém (azaz szín mellé szín, vagy fém mellé fém) nem alkalmazható. Ebből el­vileg következik az az élő heraldika korában sem mindig kö­vetett elv, hogy a színnel és fémmel osztott pajzsmezőben el­helyezett osztott alaknak is cserélnie kell a fémet és a színt. A természetes színt egyaránt szokás volt színre és fémre alkal­mazni. Emellett a címerképek kiegészítő részei (madarak cső­re, karma, vadállatok kilógó nyelve) is a pajzsmező színétől vagy fémétől függetlenül szerepelnek. Az élő heraldika korá­ban egyes szerzők az aranyat előkelőbbnek tartották, mint az 23

Next

/
Thumbnails
Contents