Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
II. rész A magyarországi címerhasználat története
ta" az a sas, amelyet III. Károly (1712 -1740) oklevelének címerábráján a pajzs hátsó mezejébe helyeztek. Ez karmában pálcát tartva már inkább emlékeztet a Habsburg-háznak a Német-római Birodalom császáraiként ismert címerállatára (85. ábra). Ez az átváltozás annak a „különös” módnak írható a számlájára, ahogy a szegedi városatyák 1719-ben címert szereztek városuknak. A jó szegediek egy 1200-ra keltezett [!] pecsétnyomót hamisitottak, majd a bécsi udvarhoz fordultak azzal, hogy ezt a halászok hálóval fogták ki a Tiszából, ősi cimerüket ábrázolja, s megerősítését kérik. A pecsétnyomó számos szembeszökően anakronisztikus vonást tartalmazott (hogy csak a legkirívóbbakat említsük: 1200-ban nem volt még használatos Magyarországon városi címer, sőt a köriratban szereplő szabad királyi város megnevezés sem volt ismert). A jó szegediek azonban - feltehetően - szépen csengő aranyakkal tehették hatásosabbá kérésüket, s így megkapták a kért címert. Ezt kissé modernizált kivitelben, a pajzsfőben látható ötágú vörös csillaggal és a pajzs boglárhelyére helyezett nappal bővítve, jelenleg is használja Szeged városa (86. ábra). (A jobb oldali kék mező két ezüst harántpólyája a Tiszát és a Marost jelképezi.) Voltaképpen vallási motívumból fejlődött ki egyik legszebb és legsikerültebb városcímerünk, Kecskemét címerállatja is. A kecske ma kétségtelenül beszélő címer, de nem mindig, pontosabban nem ilyen formában szerepelt a „hírős város” egykori jelvényén. Mint Európa-szerte annyi más kereskedőváros, Kecskemét plébániája is Szent Miklóst vallotta védőszentjének, s a szent alakját a város XIV. századi pecsétjére vésették. A főpapi ornátusban, fején püspöksüveggel, ruháján elöl nagy kereszttel ábrázolt patrónus baljában könyvet, jobbjában pásztorbotot tart, amelynek az alján kecskefej látható (87. ábra). Az idők folyamán aztán eltűnt a védőszent képe, a kecskefejből pedig a XVI-XVII. század pecsétábráin fokozatosan egy jobbra ágaskodó kecske alakja bontakozott ki, majd a magyar heraldika realista felfogásának megfelelően, a XIX. században hármas halmocska formájában talapzatot is illesztettek a lába alá (88. ábra). Némi máz- és pajzstalpváltoztatással lényegében az így kialakult beszélő címert használja ma is Kecskemét városa (89. ábra). A városokéhoz hasonlóan, aránylag korán kialakult a magyarországi mezővárosok, falvak pecséthasználata is. 100
