Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)

A papír meghódítja a világot

A papírtörténészek nemzetközi egyesületének (IPH) 1976-os fabrianói konferenciáján pl. a Heine-kutatással foglalkozó Bockelkamp arról számolt be, hogy miként segítették a kéz­iratok rendezésében a vízjelek. Heine ugyanis nem tartott papírkészletet magánál, hanem mindig ott vásárolta a pa­pírt, ahol éppen tartózkodott. így tudták a vízjelek alapján időrendbe sorolni a költő 1827—1829. évi vándorútjának müncheni és genovai állomása között keletkezett, néha dátum- és helymegjelölés nélküli kéziratait. Nem kevésbé érdekes a papírtörténészek számára Guten­berg híres 42 soros bibliájának vizsgálata. A papír vízjele ugyanis szőlőfürt, amelyet abban az időben — az 1400-as években — a Genftől északkeletre fekvő Marly bei Freiburg (Fribourg) papírmalmában használtak. Ily módon a svájci papírgyártók a Gutenberg-bibliát egy kicsit a magukénak is érzik. A vízjelkutatás fiatal tudományág, a világ levéltáraiban még sok a feldolgozatlan középkori anyag. Remélhetőleg a vízjelek gazdag, előttünk egyre jobban feltáruló világa mind több támpontot adhat a tudósoknak múltunk titkai­nak kiderítéséhez, a gazdaság- és kultúrtörténeti összefüg­gések teljesebb megismeréséhez. Gutenberg A papír általános elterjedésére a XVI. századig a kereske­delmi és magánlevelezés bővülése, valamint az oktatás fej­lődése és az állami adminisztráció növekedése volt jelentős hatással. Emellett természetesen a kolostorokban folyó könyvírás, másolás és a világi másolóműhelyek munkája sem volt a papírfelhasználás szempontjából elhanyagol­ható. A Gutenberg-féle „könyvnyomtatás” elterjedésével egyidejűleg azonban a papír iránti kereslet nagymértékben nőtt. A mai könyvnyomtatás alapjának tekinthető Gutenberg­­féle eljárás kialakulása bizonyos szempontból az oktatás jelentőségének növekedésében rejlett. A XV. század első felében ugyanis a diákok egy része már táblanyomatos ábécés könyvet forgatott. A táblanyomatok fadúcok fel­használásával készültek. A sokszorosítandó szöveg vagy 35

Next

/
Thumbnails
Contents