Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Március
Március 2 Legyen Sikló vagy ne legyen ? Az utóbbi években állandó téma a Várhegy fejlesztésének tárgyalásánál, hogy helyreállítsák-e ezt a kedves kis „játékvasutat”, vagy korszerűbb megoldással kössék össze a Lánchíd budai hídfőjét a Várpalotával. A Sikló, hivatalos nevén „Budai Hegypálya” gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére készült. Két évig épült Wohlfahrt Henrik tervei alapján. A forgalmat 1870. március 2-án nyitották meg. A drótkötélvasutakat eredetileg bányaüzemekben vagy vasútépítkezéseknél anyagszállításra használták. Az első személyszállító drótkötélvasút Lyon mellett a Croix Rossehoz készült 1862-ben. Hossza 489 méter volt, emelkedése 160°/oo- Ezt követte 8 évvel később a Budai Sikló, amelynek pályahosszúsága 100 méter volt, az alsó és felső állomás között a magasságkülönbség 48 méter! A kétvágányú pálya 30 fokos szög alatt emelkedett. Legnagyobb emelkedése 577°/oo. A felvonót kettős drótkötél húzta, egy-egy drótkötél hat ágból, egy ág hat szálból állt, a drótkötél tehát 36 szálból volt fonva. A Siklót 30—35 lóerejű gőzgép hajtotta. A gépház az alsó állomás csarnokának alsó részében volt. Amikor Széchenyi Ödön az eredetileg 40 éves engedélyt a Budai Hegypálya Részvénytársaságra átruházta, kieszközölte, hogy a város tíz esztendővel meghosszabbítsa az engedélyt. így a Budai Hegypálya Részvénytársaság engedélye 1920-ban járt le. Ekkor a Sikló a székesfőváros tulajdonába ment át. Üzemének vezetését 1932-ben vette át a BSZKRT. Rendbehozta a pályát, az épületeket, kocsikat és az egyéb berendezéseket. A második világháborúban a Sikló teljesen megsemmisült. P. J.
