Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
November
November 4 A modern endoszkópja mestere Mi van a szervezet belsejében ? Hogyan lehetne a testnyílásokon betekinteni ? Ezek a kérdések a XIX. század eleje óta, a fizikális diagnosztika kialakulása óta foglalkoztatják az orvosokat. Szabad szemmel csak a szájüregbe lehet tekinteni — a gégébe, a légcsőbe, a nyelőcsőbe már nem. Mivel ezek a szervek is gyakran megbetegednek, ha be lehetne tekinteni, bizonyára sok érdekesség tárulna fel a vizsgáló szeme eló'tt. Ezek a gondolatok foglalkoztatták Jan ÖermaJcot, a budapesti egyetem cseh származású professzorát, amikor 1858-ban feltalálta a gégetükröt és bevezette a gégetükrözést. Amikor a villanylámpát feltalálták, az endoszkópia (a szervezet belsejének vizsgálata bevilágítás útján) fejlődésnek indult. Meggyorsult a fejlődés akkor is, amikor a technika olyan apró izzókat tudott adni, amelyeket magukat is be lehetett vezetni a testnyílásokba. Az endoszkópia modern fejlődésének ösztönzője és egyben mestere volt az amerikai Chevalier Jackson (született 1865. november 4-én). Az egyetem elvégzése után gégészettel foglalkozott. A gégészek nagy problémája a légcsőbe került idegen testek eltávolítása. Ez ritkán sikerült, a szerencsétlenül jártak — többnyire gyermekek — gyakran életükkel fizettek e balesetért. A német Kilian a századülve végzett bronchoszkópiás vizsgálat (fent), Jackson műszere (lent) forduló táján készített egy műszert, amellyel a gégébe és a légcsőbe be lehetett világítani, le lehetett hatolni. A műszer (laringoszkóp) azonban nem volt tökéletes. Jackson érdeme a műszer tökéletesítése és továbbfejlesztése. A Jackson-féle laringoszkóppal és bronchoszkóppal nemcsak igen jó diagnosztikus műszert nyert az orvostudomány, hanem rajta keresztül az idegen testek eltávolítását is meg tudták oldani. Manapság a bronchoszkópia szinte mindennapos vizsgáló módszerré vált. Jackson a philadelphiai egyetem tanára és egy jelentős endoszkópiás intézet vezetője lett, ahová meszsze földről jártak az orvosok elsajátítani az endoszkópia technikáját. Sz. 8.