Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Október

Október 7 Az atommodell „atyja" Nincs még egy évszázada sem, hogy az atomok oszt­hatatlanságának hite végleg megdőlt. A század eleji forradalmi felismerések teljesen megváltoztatták az anyagról való elképzelésünket. Rutherford alfa-sugár­­részecskék szórási kísérletével már 1911-ben kimu­tatta, hogy az atomnak pozitív töltésű magja van (1. augusztus 30-i cikkünket — A szerk.). Két évvel később egy alig 28 éves dán fizikus, Niels Bohr ki­fejtette a mag környezetében levő elektronok elren­deződéséről és mozgásáról alkotott nézeteit. Ez a so­kat emlegetett Bohr-féle atommodell. Niels Bohr 1885. október 7-én született Koppen­hágában (1962-ben halt meg). 22 éves korában el­nyerte a dán Akadémia aranyérmét. 1911-ben dok­torált, azután Cambridge-be ment, a híres Cavendish­­laboratóriumba, J. J. Thomson mellé. A következő évben került kapcsolatba az akkor Manchesterben dolgozó Rutherford-ral. Egy évvel később készen volt atomelmélete. 1922-ben fizikai Nobel-díjjal tüntet­ték ki. Míg Rutherford szerint az elektronok az atommag körül tetszőleges pályákon keringhetnek, addig Bohr szerint csak olyan pályák lehetségesek, amelyek a kvantumfeltételeknek megfelelnek. így tehát a pá­lyák eloszlása nem folyamatos, hanem diszkrét. Min­den egyes pályához bizonyos mozgási energia tarto­Niels Bohr zik, így adva van a diszkrét energiaszintek elmélete is. Ha az atom valamely magasabb energiaszintről egy másik, alacsonyabb energiaszintre megy át, közben bizonyos energiakvantum válik szabaddá, amely meg­felelő rezgésszámú fény alakjában sugárzódik ki. Bohr elméletének első diadala a hidrogén színképé­nek a mérési eredményekkel jól egyező értelmezése volt. Az elmélettel értelmezni lehetett a periódusos rendszert is. „Hogy miből adódik az elemek tulajdon­ságainak periodicitása, arra a kvantumelmélet ad vá­laszt ; hogy miként adódik ez, arra a feleletet mindenek előtt Niels Bohrnak köszönhetjük” (Max von Laue). Az elméleti fizikának még egy fontos elve fűződik Bohr nevéhez: az elemi részecskék egymást kiegészítő, korpuszkuláris és hullám jellegét tisztázó ún. „komp­­lementaritás”-elv. S. O.

Next

/
Thumbnails
Contents