Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
A középkorban, de még az újkor elején is alig néhány orvos működött Magyarországon. Jó részük külföldi volt. A királyok udvarába rendszerint híres olasz orvosokat hívtak meg. Így került hazánkba Johannus Manardus (született 1462. július 24-én), akit II. Ulászló hívott meg 1513-ban. Ulászló halála után II. Lajos is őt választotta udvari orvosának. Manardusnak azonban nem nagyon tetszett az akkori Magyarország, és erre meg is volt az oka: a Mátyás idején fellendült szellemi és tudományos élet tespedésnek indult, a társadalmi bomlás jelei is nagyon érezhetők voltak. Manardus egyik levelében „álomkóros szittyáknak” nevezi a magyarokat. Ki volt ez az éles nyelvű orvos ? A XV. században a ferrarai egyetem rohamos fejlődésnek indult, és az olasz egyetemek élvonalába tört. A reneszánsz szellem hatott a ferraraiakra, és Manardus, aki itt született és itt tanult, ennek a szellemnek volt egyik kiemelkedő képviselője. A XV—XVI. század fordulóján már Ferrara egyik híressége volt; keresett orvos, akinek a szifiliszről írott művét széles körben elismerték. Éles szelleme szembeszállt a kor babonáival: a csillagjóslást nem tekintette tudománynak. Tagadta a régi, elismert tekintélyek tévedhetetlenségét, bírálta az ókori orvosok munkáit, amelyeket addig kritika nélkül vettek át és tanítottak az egyetemeken. Legjelentősebb kezdeményezése ma talán furcsának hat: rendkívül kiterjedt tudományos levelezést folytatott. Abban az időben ugyanis ez volt a széles körű tudományos tapasztalatcsere gyakorlatilag egyetlen módja. Manardus levelezésben állott Európa csaknem minden tudósával. Levelezését Orvosi levelek címmel ki is adták. Életében és halála után számos kiadást ért meg, mert az orvos- és természettudomány egész tárházát felölelte. A XV. század végén tombolt az inkvizíció Olaszországban. Lehet, hogy ezért vállalt a híres Manardus feladatot a magyar király udvarában. Itt sem érezte magát igazán jól. Amikor 1519-ben visszahívták Ferrarába, otthagyta a királyi udvart. Életének utolsó szakasza igazi reneszánsz történet. 74 éves korában elhatározta, hogy házasságra lép egy egészen fiatal lánnyal. Elhatározása végzetessé vált: 1536. március 8-án, esküvője másnapján meghalt. Sz. S.
