Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Június

Június 13

A mai olvasók közül már csak kevesen emlékeznek arra, mit is jelentett a címben szerepló' 606-os szám. Egy gyógyszer laboratóriumi „munkaszáma” volt. Hosszú évekig tartó, szívós és rendszeres kísérletek eredményeként fedezték fel ezt a készítményt 1910. június 13-án, amellyel rengeteg eredménytelennek vagy kevéssé eredményesnek bizonyult anyag után végre le lehetett győzni az ember régi ellenségét, egy valóságos népbetegséget, a tömegeket pusztító és megnyomorító szifiliszt (vérbajt).

Amikor ezt a — paradox módon — mérgező arzént tartalmazó gyógyszert előállította Paul Ehrlich, Nobel-díjas tudós, Frankfurt am Main-i laboratóriumában már évek óta „futószalagon” készültek a vegyületek a vérbaj kórokozójának megsemmisítése céljából. A kórokozót, a Spirocheta pallidát (1. március

16-nál — A szerk.) 1903-ban fedezték fel, és Ehrlich 1906-ban vetette rá magát az ellenszer előállítására. Az volt a célja, hogy „bűvös lövedéket” készítsen, olyan lövedéket, amely a vérben úszkáló élősdi kórokozókat biztosan eltalálja — sőt: mint „bűvös golyó”, maga keresi meg célpontját! — és megöli. És minthogy az arzénvegyületek hatásosnak bizonyultak egy, a Spirochetához hasonló egysejtű ellen, Ehrlich úgy gondolta, arzénvegyületeket kell készíteni,

és sorra-rendre kipróbálni őket — amíg csak fel nem fedezik a gyógyító szert.

Akkor Ehrlich már világhírű kutató volt, immunológiai munkásságáért 1908-ban Nobel-díjjal tüntették ki. Most már azonban csak a vérbaj leküzdése érdekelte. Gazdag pártfogók támogatásával egy egész intézet munkáját ennek a célnak rendelték alá. A kitartó fáradozás eredménye a 606-os laboratóriumi számú (de nem a 606., hanem az 592.) készítmény, egy arzenobenzol-származék lett, amelyet Sálvars annak („salve arsen”-ből) nevezték el. Ezzel a gyógyszerrel Ehrlich egyszersmind megalapozta a kemoterápiát is: vegyi anyagokkal pusztította el a szervezetben a kórokozókat.

Csakhamar kiderült, hogy a Salvarsan csak az állatkísérletekben végez egy csapásra a Spirochetákkal, az ember vérbaja ellen nem ennyire hatásos. Ennek ellenére a Salvarsan az emberiség egyik jótéteménye lett. Volt végre egy gyógyszer, még ha huzamos ideig, injekciósorozatok formájában kellett is adagolni.

Azóta a kemoterápia sokat fejlődött. A Salvarsan dicsősége is — amely 35 évig tartott — leáldozott. Ma már antibiotikumokkal gyógyítják a vérbajt, és e hatásosabb gyógymód eredményeképpen az egykor tömeges betegség napjainkban viszonylag ritkán fordul elő. Sz. 8.