Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

A közösségi tulajdon esetében a papírmalom a gazdasági üzem egyik ága, amelyet vagy saját kezelésben, vagy bérlettel üzemeltettek. A tulajdonosnak a malommal való kapcsolatára a feudális uradalmi adminisztráció jellemző. A kincstári és a földesúri papírmalom igazgatási kapcsolata között csupán nagyságrendi s nem minőségi különbség van. A földbirtok nagyságának növekedésével párhuzamosan növekedett az adminisztrációs hierarchia is: az ügyintézés, vagyis a malomvezetés mennyiségileg és minőségileg, időben és térben tágult, tehát nehezedett.

Három fokot különböztethetünk meg — akár saját kezelésű, akár bérlet rendszerű volt a malom —, amelynek hatásköre az ügyek jelentősége szerint lefelé szűkült.

Legmagasabb szint a tulajdonosé (uralkodó, családfő): övé a jelentősebb ügyek (alapítás, átalakítás, bérlet stb.) eldöntése. Középfok: kincstárinál a kamara, részben a gubernium és helytartótanács, földbirtokosnál nagyobb uradalmak esetében a jószágkormányzó, kisebbeknél az uradalom felügyelője. Feladata a nagyobb ügyekről összefoglaló jelentés készítése, a kisebb ügyekben döntés is. Alsószint: a kincstárinál és a nagyobb földbirtokosnál az uradalom felügyelője, kisebbeknél a számtartó vagy az udvarbíró. Feladata a közvetlen -— gazdasági és technikai — irányítás, vagyis elintézése azon ügyeknek, melyeknek részleteit, kérdéses esetekben előkészítette, és a felsőbb fórum helybenhagyta, röviden: az utasítások végrehajtása. Mivel közvetlen kapcsolata volt a malommal, kezdeményező szerepe volt. Állásfoglalásától jelentősen függött a papírmalom működése. Lényegében — kivéve a pénzügyeket — véleménye alapján döntöttek. Persze van kivétel. Nagy- és kisbirtok esetében is megtörténik, hogy a tulajdonos közvetlenül intézkedik a malom ügyében. Ez a jelenség a 19. század elejétől kezdve egyre gyakoribb lesz.

Az adminisztrációs vonal végpontja volt a papírkészítő. Ha alkalmazott volt, akkor gazdaságilag és technikailag a tulajdonostól és adminisztrációjától függött. Ha bérlő volt, akkor gazdaságilag független volt, de technikailag megkötött, ez viszont gazdasági függetlenségét is korlátozta. Az üzemfejlesztés, átalakítás a tulajdonos beleegyezése nélkül lehetetlen volt, még akkor is, ha a papírkészítő a beruházásokhoz anyagilag hozzájárult. Ezért törekedett a papírkészítő a 18. század végétől kezdve arra, hogy a papírmalom tulajdonosa legyen. Ez a jelenség egyébként általános a kézműipar és manufaktúra területén.

A kincstári tulajdonú malmok működése, az országos méretű bürokratikus adminisztráció miatt, lényegesen nehézkesebb volt, mint a földesúri. A közvetett kapcsolat fokozottan nehezítette a helyzetet, megosz-88