Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
hesse. A parancs ellen vétőktől a rongyot el kell kobozni, testi fenyítéssel is büntessék, és a hercegi javakról tiltsák ki őket.102 A földesúr tehát jogot formált alattvalóinak elnyűtt göncére, hogy a rongyot papírkészítőjének, illetve bérlőjének biztosíthassa. Az intézkedést azonban az ausztriai rongycsempészés váltotta ki, következőleg hazai gazdasági érdeket is szolgált. Lényegében a magyar papírkészítő harca volt ez az osztrák papírkészítővel, a nyersanyagért folytatott gazdasági harc. Magyar részről azonban jogi fegyverekkel vívták — nem sok eredménnyel tehették. A rongycsempészést csak korlátozta, de meg nem szüntette: Ausztriában többet fizettek a rongyért.103 A helyi intézkedés tehát csak egy-egy papírmalom működésére terjedhetett ki, bár esetleg három megyényi területen is érvényesülhetett volna, mint a lékai példa esetében. De inkább csak egy megyében s különösen akkor, ha a megye is érdekelve volt, mint erre 1826-ból Hunyad megyében találunk példát, ugyancsak a rongy gyűjtéssel kapcsolatban.101 A földesúri jog természetesen minden vonatkozásban érvényesült. A papírmalommal a földesúr rendelkezett, akár alkalmazott volt a papírkészítő, akár bérlő. Még akkor is volt beleszólási joga, ha a papírkészítő költségén épült a malom: részint a földbérlet, részint pedig a vízhasználati jog következtében, amire a diósgyőri papírmalom a példa.105 A központi és a helyi rendelkezések tehát alig adtak segítséget papírkészítőinknek. Az udvari — főleg a technológiai és személyi — rendeleteknek csak annyi hatásuk volt, hogy papírkészítőink megismerhették az újabb technikát és az udvarnak a műhelyszokásokra vonatkozó, azt erősen korlátozó álláspontját. A végrehajtás már más kérdés. Egyrészt — mint a földesurak is — beavatkozásnak tartották, olyan korlátozásnak, amelynek célját nem ismerték fel vagy el, másrészt, ha a papírkészítők el is fogadták volna, a tulajdonostól való függőségük miatt — főleg technikai vonatkozásban — nehezen tudták megvalósítani. Az azonban bizonyos, hogy a helyi rendelkezések, közelebb lévén a rendelkező, jobban érvényesülhettek: rendszerint jobban korlátoztak. És tényleg korlátoztak, míg a központi rendelkezés, a látszólagos korlátozás ellenére, segítő irányú volt. A 18. század vége felé papírkészítőink már világosan felismerik a helyzetet: a központit hiányolják, a helyit sokallják. Technológiai és személyi szabályzatot szeretnének, tapasztalatcserét, a rongykivitel megszüntetését, szervezett rongygyűjtést, másrészt viszont több pénzt és — főleg — bérlői mivoltuk megszüntetési lehetőségét. A papírkészítő a malom technikai fejlesztésében, a termelésben és az értékesítésben ne függjön a tulajdonostól. Leghelyesebb lenne, ha megvehetnék a papírmalmot.106 63
