Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

rendelet.301 A papírkészítők álláspontja érthető: a katonáskodás hosszú ideje alatt — a századfordulón 8—14 év — a legény gyakorlati ismereteit elfelejtette, ügyességét elveszítette. Éppen ezt elkerülendő mentették fel Ausztriában a papírkészítőket a katonai szolgálat alól a 18. század második felében.

A szociális gondoskodásról az előbbiekben volt szó. Közülük a betegápolás jelentős, mert néhány foglalkozási betegség gyakran munkaképtelenné tette a papírkészítőt.

A merítőlegénynél könnyen bekövetkezett a rázóképesség elveszítése: nem tudott meríteni. A merítés második fázisa a rázás, néhány gyors, ritmikus mozdulat: jobb-bal, bal-jobb, előre-hátra, hátra-előre

14. Papírkészítőmesterek pecsétéi: 1. Mallis Sámuel hradeki mester, 1758., 2. Wallner János György lékai mester, 1759., 3. Zám Ignác pécsi mester, 1759. Kétszeres nagyság.

mozdulattal rázta meg a szitát percenként kb. ötször, s így naponta a 2800—4800 ívnek megfelelően ennyiszer végezte ezt a nyolc gyors mozdulatot; átlagban 30 400 mozdulat. Ebből következett a fenti betegség, amelynek oka vagy ínhüvelygyulladás volt, vagy pedig a nervus ulnaris nevű ideg időszaki bénulása. Pihentetéssel gyógyítgatták. Általános betegség volt a reuma vagy csúz. A hidegvízbe nyúlkálás okozta ezt. Melegfürdővel, pakolással, nyáron esetenként „ebszőrivel”, vagyis reggeli harmattal kezelgették. Ugyancsak a vízbe nyúlkálás bőrbetegségeket is okozott, amelyeket házi készítésű kenőcsökkel kuruzsoltak. A rongy kezelése — válogatás, tisztítás, vágás stb. — fertőzéses betegségeket terjesztett. Régen is tudták, hogy a rongy fertőz, járványok idején a rongygyűjtést már a harmincéves háborúban megtiltották. A balesetek közül gyakori volt a sajtóknál — főleg a nedvessajtónál —, a zuzóműnél, a hollandinál szerzett sebesülés, zúzódás,

125