Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

olyan készpénz bért kapott — átszámolt napszámbére szerint heti 1 forintot —, de ezen kívül ellátás is járt neki.281

A rongygyűjtő — akár szerződéses, akár nem — kereskedő volt, bérezéséről tehát nem beszélhetünk. Jövedelmére pontos adataink nincsenek.

Papírkészítőink általános vagyoni helyzete282 — természetesen nem számszerűleg vizsgálva — általában hasonlított a többi mesteremberéhez. Több tényező eredményeként egyedileg változó volt. Nehéz általános ítéletet mondani. Vizsgáljuk előbb fizetése alapján.

Az inas tanulóideje alatt — ha egyáltalán kapott fizetést — lényegében csak önfenntartására keresett. Helyzete hasonló volt a nyomdász inaséhoz, a mezőgazdasági gyermekmunkásnál viszont lényegesen jobb sora volt. Ha viszont figyelembe vesszük a felszabadítás említett költségeit, adóssággal, szegénységgel fejezhette be inaskodását, és kezdhette meg legénysorát.

A legény a 18. századig általában valamivel jobban keresett, mint a nyomdász, és lényegesen jobban, mint az ács, kádár, kőműves legény, és háromszor annyit, mint a mezőgazdasági munkás. A 19. század elején viszont felényit kapja, mint az ács stb. legény, és valamivel kevesebbet, mint a mezőgazdasági munkás. Ha csak a keresetéből élt, amelyet ellátáskiegészítése, teljes ruházkodása, a vándoridő és a malomállás idején teljes ellátása terhelt, önállósulását nehezen érhette el. Még az esetben is, ha teljes fizetését félretehette, a 18. században kb. 20 évig is dolgozhatott, amíg egy közepes papírmalom árát — 2—3000 forintot — összegyűjthette, de még bérlői működéséhez is legalább 8—10 évig kuporgathatott. Önállósulásához rendszerint a család anyagi ereje — tőke, földbirtok — segítette hozzá. Mester korában is ez támogatta tovább.

Papírkészítőink jó része azt a bizonyos „kis ökonómiát”, vagyis gazdaságot, amelyet Tótfalusinak ajánlottak, vagy magával hozta már, vagy maga „ragasztotta hozzá” mesterségéhez. És ha legénykorában jobbágy sorból indult is, mester korában a föld támogatásával módos sorba juthatott, és jutott is mestereink többsége, ha módját megbecsülte, s nem pazarolta. Ha gazdag nem is lett, de rendezett vagyoni viszonyok között élt. Jövedelme — amellyel később részletesen megismerkedünk — azonban ritkán futotta többre, és a 18—19. század fordulóján csak kevesen léphettek a tőkés fejlődés útjára, amit az általános gazdaságiiparpolitikai helyzet és a bérletügy ismertetésénél közölt okok amúgy is megnehezítettek. A papírmalmok 19. század eleji fejlődését általában vagy a földesúr gazdasági ereje, vagy a kereskedelmi tőke viszi tovább.

118