Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
1. A szénkémia fejlődése hazánkban a felszabadulásig
I laboratóriumi forgódobot, majd túlhevített inert gázzal, ill. gőzzel közvetlenül fűtött laboratóriumi kemencét használtak. Mindkét berendezést kátránykondenzációval, gázbenzinkivonóval és gázgyűjtő berendezéssel látták el. A kísérletek kapcsán — különösen az inert gázos berendezésben — nem tudták minden esetben elérni a félkokszképződés 500° C körüli hőmérsékletét, és aránylag nagy félkokszhozamhoz, ill. alacsony kátrányhozamhoz jutottak. Az eredmények azonban a szenek egymás közti összehasonlítására alkalmasak, valamint támpontot nyújtottak a termékek várható minőségére vonatkozóan is. Különösen fontosnak véljük a gáz nagy kéntartalmára, a kátrány fenoltartalmára, a félkoksz aprószemcsés voltára vonatkozó, ma már közhelynek számító megállapításokat, valamint annak kimutatását, hogy a fiatalabb szeneknél a félkokszban nagyobb mérvű kalóriakoncentrálódás következik be, mint az idősebb barnaszeneknél, ill. feketeszeneknél. A munka végeredményben 17 hazai szénre és tőzegtelepre vonatkoztatva 14 táblázatban összefoglalva 1700 kihozataU, ill. vizsgálati adatot tartalmaz, és valóban kellő kiindulási alapot nyújtott, hogy az érdekelt bányavállalatok saját szénlepárló építési programjukat kialakíthassák. A munkában — mint a szénkísérleti közlemények publikációiban általában — Móry kitér a barnaszénlepárlás külföldön megvalósított, ill. megvalósításra javasolt módozataira is, többek között az akkor kifejlesztés alatt álló Lurgi-öblítőgázos kemencére is. Ennek hazai előkészítéseként terjesztette ki kísérleteit a külső fűtéses rendszer mellett belső hőközléses technológia lehetőségeinek megvizsgálására is. Hasonló gyors reagálás jellemzi a Tüzelőszerkísérleti Állomás gárdáját más területeken is, így a Fleissner-féle ahidrálásnak az 1.1.3. alfejezetben már ismertetett gyors kipróbálásában, valamint azokban a kutatásokban, melyek a hazai szenek extrakciós feldolgozási lehetőségeinek vizsgálatára irányultak. A saját kutatások lefolytatását a külföldi kutatások eredményeinek rendkívül alapos összefoglalója előzte meg, melyben Hankiss egyben saját kutatásainak metodikai célkitűzését is leszögezte [58]: ,,A tudományos szénkutatás egyik célszerű rendszerét tehát úgy képzeljük, hogy a szenet a röviden vázolt fizikai módszerek* kombinatív alkalmazásával igyekezzünk minél több és minél egyszerűbb vegyületre, vegyületcsoportra (vagy csupán részre) bontani, más szóval a legrövidebb úton közeledni a végső cél, a szén vegyület-egyedeinek elkülönítése felé. Az elkülönített részekkel szemben azután bevált kémiai módszereinket alkalmazzuk. A szénről való ismereteink gyarapodásával remélhető, hogy a szén legcélszerűbb, leggazdaságosabb felhasználási módja egyre világosabban fog előttünk kibontakozni.” A célkitűzés világos fogalmazásával megegyező rendkívül szabatos kísérleti program alapján folytattak le azután kutatásokat, melyekről Hankiss és munkatársai (Péter István, Förster Rezső) öt értekezésben számolt be. Az Extrakciótanulmányok c. munkában az atmoszferikus nyomáson lefolyó extrakciót befolyásoló metodikai kérdéseket — szárítás, szemcse* Hankiss itt az oldószeres extrakcióra utal. 40