Major Máté: Breuer Marcel - Architektúra (Budapest, 1970)
Művei
templom (1961—67). Egy előépítménnyel — melynek közepén a keresztelőkápolna van — és egy hátsó, jórészt egyszintes átriumos épülettel készül, mely utóbbi a templomi szolgálatot ellátók otthonát, irodáit, közösségi helyiségeitstb. tartalmazza. Atemplom alaprajza téglalapformájú ugyan, de a felmenő falak kilépnek a vertikalitás kötéséből, és egy trapéz alakú tetőhöz igazodnak, ami sajátos — befelé dőlő, kifelé forduló — tömegformát ad az épületnek. Ennek következménye, hogy a homlokfal maga is befelé dőlő, felfelé szélesedő trapézformával mutatkozik az összképben. Ez, teljesen tömör síkján, csupán egyetlen plasztikus keresztet hord. A trapéz felső peremére fekszik fel az az építmény, mely a harangokat tartalmazza. A templomformával összhangban, az említett épületjárulékok körítőfala is befelé dől, s valamiféle masztabaszerű építmény impresszióját kelti. Igen, a templomfeladat formai megoldása itt-ott, akaratlanul is, bizonyos fokú archaizáláshoz vezet, ami azonban éppen ebben az esetben a funkció követelménye lehet. A plasztikai gazdagodás legújabb remekei közül való az Amerikai Művészet Whitney Múzeuma New Yorkban (1963—66). A Madison Avenue sarkán megépített alkotásnak két alárendeltebb szintje az utca szintje alatt van úgy, hogy a beépítés vonalától befelé, a legalsó szint felett egy szint magas „árok” keletkezik. Ezen átlendülő, plasztikus vasbeton híd vezet a földszinti előcsarnokba, mely egyben már kiállító helyiség is. (Az „árok” maga is szabadtéri kiállítás célját szolgálja.) Ezután három kiállítószint következik, egyre mélyebb, ami abból következik, hogy az épület — fordított piramisként — fel- és kifelé lépcsőzött. A legfelső — legnagyobb és megmagasabb — kiállítási tér felett sorakoznak a múzeum irodahelyiségei. Egy-egy a kedvező fény felé elfordított síkú, plasztikus keretű kisebb-nagyobb ablak oldja csak az épület felületeit. Az egészet fényezett, szürke gránit burkolja, a formák egyszerűségével és az alkalmazott anyag nemességével is jelezve, hogy ez az épület a művészet otthona. A belső terek alakítása is hasonló, kitűnő kvalitásokat mutat. A Lakásépítési és Városfejlesztési Minisztérium épülete (1963 — 66), Washingtonban, az előbbivel egyidejűleg épül fel. Ez is kettős Y alaprajzú, kettős, felfelé szélesedő vasbeton pillérlábakon álló, kilencemeletes, erősen plasztikus épület. Magasszintű megoldása egy magasrangú közhivatalnak. Az 1961-től épített újabb Torrington-épületek (Indiana, Connecticut; Belgium, Anglia) közül a litchfieldi (Conn.) igazgatási épület (1965 — 66) képviseli talán legjellemzőbben a sorozatot. Még egy családiház, amit e könyvben — képben — bemutathatok, s ez Rufus Stillmann újabb háza (1965 — 66) Litchfieldben (Conn.). Alighanem legméltóbb zárása a remekek sorának. Olyan épület, melynek műfajában Breuer mindig a legnagyszerűbbet produkálta. * Mindezzel azonban csak egy részét mutattam be Breuer eddigi életművének. Alkotásainak e könyvben közölt, bizony eléggé hiányos jegyzéke is tanúsítja, hogy a legutóbbi esztendőkben (1968—69) is olyan művei épülnek s olyanok tervezése folyik, melyek mennyiségük, volumenük és nyilván művészi minőségük alapján újabb és újabb,
