Major Máté: Breuer Marcel - Architektúra (Budapest, 1970)

Művei

színterét, ahol a bútortervezésben továbbra is önállóan, az épülettervezésben pedig F. R. S. Yorke-kal együtt alkot.

Itt dolgozza ki és valósítja meg rétegelt fa táblaszerkezetből (Sperrholz) készített asztalának, valamint egymásba rakható székeinek tervét, és — az alumíniumszékek megoldásának analógiájára — a rétegelt fa kéregszerkezetből (Schichtholz) hajlított ún. Isokon-széria ülőbútorait. Ez utóbbinak egyik legkiválóbb darabja egy karos fekvőszék (1935).

Ez időből legérdekesebb építészeti alkotása egy modell, melyet a British Cement and Concrets Association megbízásából egy kiállítás céljára készít. A jövő városának központja (1936) ez, mely kissé sűrítve tartalmazza egy sor funkcionális és formai gondolatnak épületekben — iroda- és üzletházakban, szórakozási létesítményekben, nagy lakóépületekben, iskolákban stb. — való megoldását, a vasbeton szerkezetekben rejlő gazdag variabilitás kihasználási lehetőségeinek illusztrálására. Az ezekben az épületekben megvalósított gondolatokból több Breuer később megvalósult épületeiben kap pontosabb megfogalmazást (például az UNESCO-székházban).

Az angliai megépült művek közül talán a leginkább említésre méltó egy kiállítási épület (1936), melyet Bristolban állítanak fel; egy négyszobás nyaralót mutat be, berendezésével együtt, de mellékhelyiségek nélkül. Ez az első Breuer-mű, melynél természetes anyagot — éspedig követ — mint fő építő- és szerkezeti anyagot alkalmaz a falazati textúra esztétikumának kihasználására. A megoldás, az eltolható üvegfalakkal, hatásában teljesen korszerű. Kibontott változataival majd az Amerikában épített családiházaknál találkozunk.

A vándorlásnak az amerikai meghívás vet véget. Az első itteni periódus, a cambridge-i Harvard University-ben végzett oktató- és építőmunka periódusa (1937—1946) következik.

Ebben a periódusban — 1941-ig — Walter Gropiusszal dolgozik együtt, mint szerzőtárs. Néhány jelentős, elsősorban lakóház-feladatot teljesítenek közösen. Ezek közé tartozik Gropius és Breuer egy-egy saját családiháza is. A Gropius-házat — bár ez is közös munka — Breuer kihagyja oeuvre-jéből, s csak a másik közös művet, a Lincolnban (Massachusetts) épített saját házát (1939) közli. A funkciójában kitűnően megoldott — s ebben az említett fémházra (1925) emlékeztető — kis épületnek már sajátos breueri vonásai: a kő alkalmazása a veranda mellvédjénél és a nappaliban, a kandallófalnál; a veranda födéménél az alátámasztás megoldása, a mestergerendáknak kettős oszloppal történő közrefogásával. A verandát körös-körül keretre feszített moszkitóháló védi — a táji, éghajlati követelményeknek megfelelően. — Sok rokonvonást mutat az ugyancsak Gropiusszal együtt tervezett Chamberlain-ház Weylandban (Mass., 1940). A kőből falazott alépítmény felett lebegő, egyetlen könnyű, a nyaraló néhány helyiségét tartalmazó épülethasáb, s a belőle merőlegesen kiugró, lábakra állított (itt is moszkitóhálós) veranda a későbbiekben is előforduló szép megoldása Breuernak.

Gropiusszal még egy kisebb lakótelepet is terveznek közösen New Kensingtonba (Pennsylvania, 1941 —43). Ez az ún. Aluminium City kisemberek, munkások részére épített, kétszázötven lakásos egység, melynek egy—négy szobás lakásai sorházakba tömörítettek (a három —négy szobásak kétszintesek). Az épületek konstrukciója: északi faluk tégla, belül faburkolással, a többi favázas, vertikális zsaluzással. Az épületeknek a táji adottságoknak s a rétegvonalaknak megfelelő szabad elhelyezése jó együttest prezentál.