Dercsényi Balázs: Árkay Aladár - Architektúra (Budapest, 1967)
Kora
Kora A XX. század első éveiben a magyar szellemi életben jelentős változások érlelődnek: radikális, szabadabb felfogású gondolkodásmód és alkotások kezdik háttérbe szorítani a millenniumi kor patetikus, valóságtól elforduló hamis szemléletét. A különböző művészeti ágakban egy időben jelentkezik a stílusváltozás, de nem egyforma erővel és lendülettel. A legjelentősebb változások az irodalomban tapasztalhatók: Ady, Móricz, Kaffka, Babits, a Nyugat-kör munkássága ezekben az években már az új szellemi élet hirdetője. „Hiszem és vallom — írja Ady Endre —, hogy a forradalmi megújulás kikerülhetetlen Magyarországon. Itt van már a csodálatos áldott vihar az ő hírnökeivel, szent sirályaival. Társadalomban, művészetben, tudományban már itt van a villámtüzes bizonyosság.” Óriási a szakadék, mely a két part között tátong; pedig alig pár év választja el a szellemi élet új stílusában író, látó alkotókat a múlttól. Hasonló stílusváltozást észlelünk a zene, a képzőművészet és az építészet terén is. Zenében Bartók és Kodály neve jelzi az átalakulást: nagyarányú népzenei kutatás indul, és az összegyűjtött anyag felhasználásával új zenei formanyelv kezd kialakulni, mellyel először Bartók I. vonósnégyesénél találkozunk. Talán az sem véletlen, hogy 1908-ban, a Nyugat folyóirat megindulásának évében komponálta Bartók a művet. A festészeti megújulás csírái a múlt század 90-es éveitől, a nagybányai iskola kialakulásától bizonyíthatók. Ez a művészcsoport vette fel a harcot először az akadémizmus ellen, és ehhez kapcsolódtak — a nagybányaiakat követve vagy azoktól elvezető új utakra térve — a később kialakuló művészcsoportok s az új ábrázolásmódot kereső festőink. Az akadémizmus elleni harc két irányban tör előre: festőink jelentős része a „valósághű” ábrázolás útján jár, de van egy másik irányzat is, mely ehelyett a valóság magasabb fokú absztrahálását választja. Az előbbinek igen mély gyökerei voltak: az akadémizmus, illetve a belőle kifejlődő historizáló festészet, elsősorban tartalmi mondanivalója miatt, a „valósághű” megoldást kereste, alkalmazta. Amikor Rippl-Rónai, Vaszary és a gödöllői telep művészei szembefordultak az akadémizmussal, úgy érezték, hogy az ábrázolás „valósághű” felfogásának is hátat kell fordítaniuk. így jutottak el az absztrakció e korban jellemző megnyilvánulásáig, a szecesszióig. A szecessziós festészet legjellemzőbb vonása a síkszerűség. A sík kitöltésére új dekoráció szülei ik, melynek csak igen távoli kapcsolata van a természettel, mert úgy vélik, hogy ornamentikáját maga a művész alakítja ki.
