Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

A világot jelentő szalagok

rek” és az előre nem látott balesetek, amelyek a rádió kezdeti éveiben oly gyakoriak voltak. Ezenkívül a rádióállomások hang- és zaj-archívuma kiválóan felhasználható új adások összeállítására.

így azután a televíziónál is igen hamar gondolkozni kezdtek azon, nem lehetne-e a televízióadásokat konzerválni. Kézenfekvő, hogy ezt a feladatot a filmfelvevőre bízzák. A televízióadókban főleg két eljárást alkalmaznak. Az egyik abból áll, hogy a televíziókamerákkal egyidejűleg egy filmfelvevőt is működtetnek, amely rögzíti a jeleneteket. A filmfelvevő felállítási helyéről látja a jelenetet, tehát nem pontosan azt a képet rögzíti, amelyet az adó valójában kisugároz.

Ha a televízióadást úgy akarjuk elraktározni, ahogyan a néző a képernyőn látja, más utat kell járni: lefilmezik a képernyőt, mégpedig egy, az adás ellenőrzését szolgáló és különösen nagyértékű televízióvevő készüléken.

Az első rádió-hangkonzerveket viaszlemezek kerülőútján nyerték, amelyeken az adást „feldarabolták”. Ma már ez az eljárás elavult; a rádióközvetítések megőrzésére mindenütt a magnetofonszalagot használják. Ennek döntő előnyei vannak. Korlátlan számú alkalommal lejátszható, úgy vágható és ragasztható, mint a filmszalag, ha nincs rá szükség többé „leradírozható” és felhasználható új felvételre. Ezért a televíziótechnikusok nagyon hamar kacérkodni kezdtek a mágneses szalaggal is, és megpróbálták, nem lehet-e ezen rögzíteni a televízióadásokat.

Itt mindenekelőtt egy olyan nehézséggel kerülünk szembe, amelybe már töbször beleütköztünk: a televíziójeleknek olyan frekvenciasávra van szükségük, amely több százszorosa a hangközvetítéshez szükséges frekvenciasávnak. A szokásos magnetofon felvevőberendezésekkel nem lehetett felvenni a képjeleknek ezeket a magas frekvenciáit. Ennek technikai okai vannak, melyekkel most nem kívánunk részlete89