Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Kérjük, maradjon a képernyő előtt!

A fény-elektromosság-fény láncolat első tagjaként fotocellákat alkalmazhatunk. Ez a szerkezet azt a körülményt hasznosítja, hogy bizonyos anyagok megváltoztatják elektromos tulajdonságaikat, mihelyt fény éri őket. Például elektronokat, azaz parányi, negatív töltésű elektromos részecskéket adnak le. Az elektronok száma a beeső fény intenzitásától függ. Ha a fotocellát áramkörbe kapcsoljuk, a megvilágítástól függő áram- vagy feszültség-ingadozások lépnek fel. Az ingadozások a fotocellát ért fényhatásoknak felelnek meg.

Az áramingadozásoknak fénnyé való visszaalakítását egy ködfénylámpa is elvégezheti. Működéséről csak annyit kell mondanunk, hogy nincs izzószála, hanem az elektromos feszültség hatására a burában levő fémfelületen ködfény izzás keletkezik. Ez az égő — ellentétben a valamivel „lustább” izzólámpával — szinte időveszteség nélkül reagál a feszültség-ingadozásokra; világító teljesítménye csekély.

Térjünk vissza a P betűhöz! Minden egyes képelemhez be kellene állítanunk egy fotocellát, egy távvezetéket és egy ködfény lámpát. A világos képelemek előtt levő fotocellákban erős áram folyik, és a megfelelő ködfénylámpák meggyulladnak. A „P” betű rajza előtt elhelyezett fotocellák igen kevés fényt kapnak, s így a hozzájuk tartozó ködfénylámpák sötétek maradnak. A ködfénylámpa előtt ülő megfigyelő sötét ,,P” betűt lát világos alapon.

Ezzel elértük volna a képtovábbítás automatizálását, ám gyakorlatilag ez az eljárás sem alkalmazható. Túlságosan nagy a technikai ráfordítás, hiszen egy televíziókép 500 000 eleméhez 500 000 fotocellára, 500 000 távvezetékre és 500 000 ködfénylámpára lenne szükség! Ezenkívül még nem is említettük, hogy tulajdonképpen minden egyes távvezetékbe be kell szerelni egy erősítőt, ugyanis a fotocellák által leadott áram nem elegendő a könyfénylámpák működtetéséhez.

8