Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Csendet kérünk - felvétel!

azt, amelyet a leghatásosabbnak tart, és gondoskodik arról, hogy az adó ezt sugározza ki.

Természetesen a televízió is ismeri az áttűnést, ugyanúgy, mint a film. A rendező terembe érkeznek a film- és diapozitív-letapogatók által keltett jelek is, amelyeket gyakran egyetlen adásba kell „beépíteni”. Hangmérnök is dolgozik a rendezőteremben. Magnetofonszalagok és hanglemezek felhasználásával zajjal és zenével festi alá az adást. Külön képernyőn ellenőrizhető a kevert, azaz a végleges, adásra szánt kép.

Lehet-e vajon a stúdióban folyó munka tekintetében párhuzamot vonni a film és a televízió között? Hasonlít-e a hangosfilmgyártás a televízió-játék közvetítéséhez? Párhuzamok természetesen vannak, és bizonyára senki sem talál kivetnivalót abban, ha a televízió igyekszik maximálisan felhasználni a film évtizedes, kipróbált segédeszközeit.

Nemcsak a filmnél vannak trükkfelvételek, hanem a televíziónál is. Hogy egyebet ne említsünk, itt van mindjárt az úgynevezett háttérvetítés. A végtelenbe nyúló táj látszatát például azzal kelthetik, hogy a kamerát egy különleges vászonra irányítják, amelyre hátulról vetítik rá a tájat. A robogó vonatból vagy a repülőgépből az ember szeme elé táruló látvány úgy „utánozható”, hogy megfelelő filmszalagot vetítenek a vászonra, s a televízió-felvevő ezt a képet egyidejűleg veszi fel a vászon előtt játszó színészekkel. Az ilyen és a többi hasonló trükk játszi könnyedséggel oldható meg, oly híven, hogy a képernyő előtt ülő néző semmit sem vesz észre a csalásból.

A film- és a televízióstúdió között azonban sokkal több a különbség, mint a hasonlóság. így például a televízió-játék általában véve nem ismeri a „külső felvételeket”. Ha például arról olvasunk, hogy televíziós expedíció indult földünk valamilyen érdekes területére, akkor valójában minden esetben filmexpedícióról van szó, amelynek az a feladata, hogy speciálisan a televízió számára vágott filmszalagot állít-82