Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)
Tulajdonképpen két vevőről van szó
Ezek közül legalább egynek az a szerepe, hogy az antennáról érkező feszültségeket először is felerősítse. Ha erről az erősítésről nem gondoskodnánk, a kép- és a hangjelek túl gyengék lennének ahhoz, hogy továbbhaladhassanak a vevőben. Minden ultrarövidhullámú vevőben — teljesen függetlenül attól, hogy televízióvevőkről vagy más célokat szolgáló berendezésekről van-e szó — le kell küzdeni egy alapvető nehézséget: az olyan nagyfrekvenciájú váltakozó feszültségek, amilyenekkel az ultrarövidhullámú tartomány dolgozik, közvetlenül igen nehezen erősíthetők fel. Gyakorlatilag nem is igen lehetséges, hogy közvetlen felerősítéssel megkapjuk azokat a nagy feszültségeket, amelyek viszont nélkülözhetetlenek a képcső vezérléséhez. Ezért azt a kerülőutat alkalmazták, amely a drótnélküli híradástechnikában igen gyakori megoldás: a felvett jeleket egy másik, könnyebben kezelhető frekvenciatartományba teszik át. Ez az átalakítás egyébként minden „szuper” rádiókészülékben megtörténik. Természetesen vigyázni kell arra, hogy a más frekvenciatartományba való áttétel során a jelek semmiképpen se változzanak meg vagy forduljanak el. Ugyanolyan ez, mint amikor ládákat rakunk át egy gyorsabb járműről egy lassúbbra: bárhogyan történik is részleteiben az átrakás, a ládáknak sem megsérülniük, sem tartalmukban megfogyatkozniuk nem szabad. A mi esetünkben a „lassúbb jármű”: az alacsonyabb frekvencia rezgései. Ezeket „közép frekvenciának” nevezik. Nos, a csatornakiválasztó egyik feladata, hogy az eredetileg igen magas frekvenciákat alacsonyabb közép frekvenciákká alakítsa át. Ez elektroncsövek segítségével történik; az e folyamattal kapcsolatos rendkívül bonyolult technikai részleteket mellőzzük. A közép frekvenciát kereken számolva százezerszeresen kell felerősíteni. Ha pontosak akarunk lenni, itt tulajdonképpen két közép frekvenciáról van szó, mert a kép- és hangjelek még mindig „együtt” van-58
