Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok - Magyar talentum (Dunaszerdahely, 1997)
Nobel-díjas magyarok - Harsányi János
HARSÁNYI JÁNOS (1920) Az Egyesült Államok Fegyverkorlátozási és Leszerelési Hivatala (U.S. Arms Control and Disarmement Agency) 1964-70 között egy tíz főből álló, fiatal, a játékelmélethez értő matematikuscsoportot alkalmazott a szovjet-amerikai leszerelési tárgyalások előkészítéséhez. Feladatuk egy olyan stratégia kidolgozása volt, amely alapján az USA eredményes tárgyalást folytathat a Szovjetunióval. A csoport egyik tajga ezen a programon dolgozva alkotta meg a „korlátozott vagy nem teljes infonnációjú játékok elméletét”, amiért 1994-ben neki ítélik oda a közgazdasági Nobel-díjat. Az illetőt Harsányi Jánosnak hívták. Harsányi János 1920. május 29-én született Budapesten. A híres Fasori Gimnázium diákjaként 1937-ben az országos középiskolai matematikai verseny első helyezettje lett. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg tanulmányait, melyek befejeztével 1942-ben vette át gyógyszerészi oklevelét. A háború alatt munkaszolgálatra hívták be, de nem sokkal később, a nyilas rémuralom alatt, rákerül a deportálandók listájára. A pályaudvarról sikerül megszöknie, de egészen a felszabadulásig bujkálni kényszerül. A háború után beiratkozik a Bölcsészkarra, ahol filozófiából szerez doktorátust. A filozófiai tévedések logikai alkata című disszer-85