Laszlovszky József: A magyar címer története. 2. kiadás - Pytheas (Budapest, 1989)

A pecsétek címerképei Mária Terézia (1740-1780) korában még bonyolultabbá válnak, a sok elem újrarendezését II. József (1780-1790) kísérli meg. A tisztulási folyamat II.

Lipót (1790-1792) uralkodása alatt érik be: a magyar igénycímereket kiemelik a gyűrűből, és a középpajzsba helyezik, ezzel létrehozzák az első szabályos magyar nagycímert, amely minden későbbi típus alapformája lesz. A középpajzsban Horvátország, Dalmácia, Szlavónia, Ráma,

Szerbia, Kunország, Lodoméria, Galícia és Bulgária jelképei; a legnagyobb alappajzson Erdély, valamint a német-osztrák mellékcímerek kapnak helyet. A legkisebb, középső szívpajzsban Magyarország koronás-vágásos-kettőskeresztes címere látható.

A korabeli pénzverés azonban nem mindig követi ezt a sémát. A Habsburg Birodalmon belül az egyes országok, örökös tartományok számára különféle pénzeket veretnek, amelyeken a címerek vagy a pénz köriratában szereplő királyi címek igazodnak az adott terület hagyományaihoz, törvényeihez, szokásaihoz - az uralkodó céljainak megfelelően hol előtérbe kerülnek az egyes elemek, hol pedig eltűnnek. Mária Terézia korában például háttérbe szorul a sasos pajzsfogó, és számos pénzén a címer két oldalán angyalalakok jelennek meg. Jelentős szerepet kap a magyar hagyományokban mélyen gyökerező Madonna-ábrázolás is. E szimbólumok ábrázolása gesztus az »életüket és vérüket« felajánló magyar nemesek felé.

Mária Terézia uralkodása alatt egy újabb - a királynő magyar politikájához kapcsolódó - elemmel bővül a címer. 1764-ben megalapítja a Szent István Rendet, amelynek koronás keresztje és díszes lánca - egészen a szabadságharcig - gyakran felbukkan a magyar címer pajzsát övezve.

Az 1849-ben vert liáromkrajcáros koronás kiscíinerrel