Gyurcsekné Philipp Clarisse (szerk.): Védjegy kiállítás (Budapest, 1997)
A VÉDJEGY mint az árujelzők legfontosabb fajtája az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékozódásának előmozdítására szolgál. „ A védjegyek sokoldalú szerepet töltenek be a piacgazdaságban. A védjegyek teszik lehetővé az egyes áruk és szolgáltatások megkülönböztetését más áruktól és szolgáltatásoktól. A védjegy teremti meg a kapcsolatot az áru és annak gyártója, a szolgáltatás és annak teljesítője között. A védjegy ily módon kifejezi az áru, szolgáltatás szánnazását, eredetét, hiszen az árut (szolgáltatást) meghatározott vállalathoz köti. A védjegynek a minőség jelzésében is van szerepe. Nem jelent ugyan jogi garanciát a fogyasztó számára az ám (szolgáltatás) állandó jó minőségére, viszont a védjegy és a vállalat közötti kapcsolat ez utóbbi alapvető érdekévé teszi a védjegyével ellátott áruk (szolgáltatások) jó minőségének biztosítását és fenntartását. A védjegyek a reklámozás középpontjában állnak. A védjegy mint az árura vonatkozó információk sűrített, szimbolikus megjelenítője nélkülözhetetlen az új termékek, szolgáltatások piaci bevezetésében, a fogyasztók figyelmének felkeltésében, illetve a „bejáratott” áruk, szolgáltatások piacának megtartásában és bővítésében. Ismert, hogy a védjegyek jelképként gyakran erősebben hatnak a fogyasztó gondolkodására, képzeteire, mint a száraz tények. Minőségjelző és reklámozási funkciói révén a védjegy a vállalkozói jóhírnév, piaci elismertség és tekintély (goodwill, reputáció) hordozója. A védjegy előzőekben felsorolt funkcióit csupán a jogi védelem, a védjegyoltalom segítségével töltheti be. Nem véletlen, hogy a védjegyek jogi védelme nemzetközi és hazai viszonylatban is évszázados hagyományra tekinthet vissza, s hogy a védjegyoltalom az iparjogvédelem egyik legpatinásabb és legfontosabb formájának számít. A XIX. század második felében az ipar és a kereskedelem megélénkülése hazánkban is felszínre hozta a védjegyek és más kereskedelmi jelzések jogi védelme iránti igényt. Az első védjegyjogi szabályozás még nem az autonóm magyar jogalkotás eredménye volt: 1858-ban az osztrák császár pátense rendelkezett - Magyarországra is kiterjedő hatállyal - a védjegyek oltalmáról. Azóta klaszszikussá vált védjegyek tűntek fel ebben az időszakban. Az első magyar védjegytörvény, az 1890. évi II. törvény megőrizte az osztrák és a német joghoz való erős kötődést; jellemző, hogy az ipari tulajdon védelmére létesült Nemzetközi Iroda a magyar védjegytörvényt teljes egészében nem is Jogtörténet í
