Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
Új közlekedési eszköz születik - 3. A gőzgéptől a gőzmozdonyig
századtól kezdve többen és különböző országokban is gondoltak, működő modelleket is építettek. A 15. századból ismeretes egy német kézirat, amely rakétahajtású kis kocsit ábrázol. Ferdinand Verbiest (1623 —1688) Kínában élő jezsuita misszionárius 1687-ben megjelent ..Astronomia Europaea" című könyvében saját kísérleteiről számol be. melyeket gőzsugárhajtású kis kocsival végzett. Denis Papin - akinek kísérleteiről már szó volt — Leibnizhez írt levelében röviden arról ír. hogy gőzzel hajtott kis kocsimodellel kísérletezik. Az ezek és más hasonló kísérletek eredményeként létrejött szerkezetek azonban inkább csak fizikai demonstrációs eszközök maradtak, semmint a gyakorlatilag használható gőzkocsi előfutárai. Az első gőzkocsi, melynek némi gyakorlati sikere is volt. 1770-ben született meg. és Nicolas Joseph Cugnot (1725—1804) francia hadmérnök nevéhez fűződik. Cugnot — katonaember lévén — gépét elsősorban ágyúk vontatására akarta felhasználni, kiküszöbölendő a lovontatást. Első modelljét már 1763-ban elkészítette. s ennek sikere felkeltette a vezető katonai körök érdeklődését, anyagi támogatást is biztosítottak a feltaláló számára. .Az 1769—70-ben megépített jármű a kitűzött célhoz igazodott. Háromkerekű, részben fából készült robusztus szerkezet, amelynek az elején függesztette fel Cugnot az egyébként elégtelen méretű gőzkazánt. E mögött volt a két függőleges, még egyszeres gőznyomással működő gőzhenger. A gépezet technikatörténeti nevezetessége. hog\ Watt gőzgépe előtt megoldotta a gözdugattyú egyenes vonalú mozgásának átalakítását forgó mozgássá. E célra ún. kilincsmüvet alkalmazott: ennek lényege egy pecek, amely nekifeszült a kilincskerék fűrész alakú fogainak, s ezáltal hozta forgásba a jármű első kerekét. Noha Cugnot elgondolása alapjában helyes volt. gőzgépének arányai rosszul sikerültek. Terheléssel igen lassan haladt, óránként csak 4—5 km-es sebességet ért el. és — ami még nagyobb hiba volt - 12—15 perces működés után gőzfejlesztés végett meg kellett állnia. A Párizsban lebonyolított próbamenetek sem jártak szerencsével. Egy alkalommal — fordulóban — a kocsi felborult és összetört. Hogy a további baleseteket elkerüljék, a próbákat betiltották. Cugnot gépe azután — mint a világ első közúti gőzkocsija — a párizsi Musée du Conservatoire national des arts et métiers-bt (ma: Musée des Techniques) került, és a múzeum közlekedési gy űjteményének talán legertekesebb darabja 9. kép . 9. kép. A gőzmozdony és a gépkocsi közös őse Cugnot gőzkocsija 27