Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)

A holnap vasútja - 15. Új, kísérleti rendszerek

a) b) c) 15.5. ábra. Légpárnatípusok; a) nagy­nyomású párna (amerikai Levacar); b) nyitott kamra (francia Aerotrain); c) zárt kamra, rugalmas fenékkel (amerikai Hovair); e) vák­­kuumos párna (francia Urba) 15.6. ábra. A mágnespárna típusai (magyarázat a szövegben) hogy egyes férnek az abszolút nulla fok ( — 273 °C) közelében elvesztik villamos ellenállásukat — vasme­netes tekercsekben állítanak elő igen erős mágneses teret, amellyel indukció útján, a pályán elhelyezett tekercsek révén a 100—150 mm-es mágnespárna és a hajtás is megoldható. E megoldásoknak igen eltérő az energiaigénye és hatékonysága; emellett további vizs­gálatokat kíván az erős mágneses terek hatása a kör­nyezetre, valamint az elektronikus vezérlő- és biztosí­tóberendezésekre. Mind a kerék- -sin rendszer, mind a légpárnás és mágnespárnás alátámasztás szóba jöhet nyeregvasúti, függővasúti és csővasúti megoldásoknál. Néhány ér­dekes, kifejezetten kísérleti kötöttpályás rendszert a teljesség igénye nélkül bemutatunk. Az Egyesült Államokban az 50-es évektől a Ford­­gyár foglalkozott a légfilmen sikló Levacar rendszer modellkísérleteivel, majd megalakult az állami Office of High Speed Ground Transportation (OHSGT = Nagysebességű Szárazföldi Közlekedési Hivatal) és főleg a légpárnás járművek kifejlesztésében ért el ered­ményeket. Pueblóban (Colorado) 1972-ben egy 80 km2 területű körpályás kísérleti telep létesítését kezd­ték meg, a különböző rendszerek kipróbálására. A Linear Induction Motor Research Vehicle (LIMRV = lineáris indukciós motoros kísérleti kocsi) saját energiaforrással futott (gázturbina táplálta a LIM-et). Ez a jármű 1974. augusztus 14-én — két kisegítő sugárhajtóművel elérte a kerék -sín rend­szer abszolút sebességrekordját, a 410 km/h-t. A cső­­vasúti tervek között a már említett GVT rendszer mellett foglalkoznak a Tubeflight-rendszerrel is, amelynél a jármű az atmoszférikus nyomású levegővel telt csőben kezdetben gurulna, majd a sebesség növe­kedésével (egészen a hangsebességig) vastag légpár­nán siklana. A hajtást szárnynélküli („bladeless”) propellerrel végeznék; ezt a járműből kifújt levegővel állítanák elő (15.7. ábra). A csővasúti tervek kidolgozóit nyilvánvalóan ösz­tönzi az, hogy az elméleti számítások szerint a vákuu­mos megoldással ma még elképzelhetetlen sebességek is elérhetők lennének. A Nobel-díjas Irving Langmuir (1881- 1957) amerikai fiziko-kémikus szerint ily mó­don a sebesség 8000 km/h-ig is növelhető lenne! Franciaország élen járt a kötöttpályás, hosszgeren­dán futó légpárnás jármüvek kifejlesztésében. 1962- ben szabadalmazták az Aerotrain-rendszert. Egyaránt kipróbálták a légcsavaros, a sugárhajtómüves és a LIM-hajtást (utóbbit az elővárosi forgalomra szánt típusnál). Az „Orleans” típusú, távolsági közlekedésre szánt változat propelleres hajtású (148. kép). A kísér­letek során, 1974. március 5-én ezzel a járművel 428 km/h sebességet értek el, felállítva a kötöttpályás köz­lekedés világrekordját. Japán - noha élenjárt a nagysebességű vasút kifej­lesztésében tovább keresi a még nagyobb sebessé­gek megvalósításának lehetőségeit. A Japán Nemzeti 258

Next

/
Thumbnails
Contents